DreamTeam-játék kategória bejegyzései

Álomcsapat-játék a 2012-2013-as Bajnokok Ligája szezon idejére. Itt aztán tényleg kiderül, ki mennyire ért a focihoz. Legyél a saját tizenegyed menedzsere, nevezz és nyerj álomfoci-pólót vagy egy kétszemélyes vacsorát a Tizzoban…

Egy érdekes táblázat

Csak egy kis játék a számokkal. Összeállítottam egy olyan táblázatot, ahol az egyes fordulókban elért helyezések alapján alakult ki a rangsor. Ez nyilván az időnként szoros versengés és a többszörös holtversenyek miatt torzít némileg, azt azonban jól mutatja, ki az, aki mindig ott volt az élbolyban.

A táblázatban a legalacsonyabb “pontszám”, azaz a helyezések összeadott értéke volt a mérvadó. Hogy a két élharcos itt is a dobogón végzett, talán nem csoda – bár jól mutatja, hogy Bá. Attila sokáig vezetett, mert itt V. Sándor elé került, ám mindkettejüket előzte a végig élbolyos F. Csilla!

Az Eb 2012 DreamTeam-játék végeredménye

Befejeződött az Eb, és ezzel a mi kis játékunk is. V. Sándortól végül nem lehetett elvenni az első helyet. A két éllovas a negyeddöntőkhöz hasonlóan ezúttal is holtversennyel zárta a fordulót, ám ez most nem Bá. Attila, hanem Sándor előnyének megtartására volt jó. M. Zsolt is megtartotta pozícióját a 3. helyért folyó küzdelemben, előnyét ráadásul még növelni is tudta kissé, amit az eggyel több spanyol védőjátékosának köszönhet. A top 10-ben sok változás nem történt, R. Jani és Cs. Marci még beküzdötte magát a felső harmadba.

Gratulálok a győztesnek, nyereményét hamarosan átveheti – a részletekről (pl. pólóméret) egyeztetünk.

A többieknek köszönöm a részvételt! Remélem, hogy az annyira nem túl izgalmas Európa-bajnokság mellett némi színt vitt a DreamTeam-játék a szinte mindennapos meccsnézések hangulatába. Amennyiben jól éreztétek magatokat, szívesen látok mindenkit továbbra is az oldalon (bár most némi uborkaszezon következik) és legfőképpen az újabb DreamTeam-játékokon, amely 2 év múlva a vb-n egészen biztosan lesz, de könnyen elképzelhető, hogy már az ősszel startoló BL-szezonra is lehet hegyezni a szaktudást 🙂

Jó nyarat!

Az utolsó forduló tabellája

Az utolsó meccsen az éllovasok (és itt nem csak az első két helyezettre gondolok) hagyták a többieket érvényesülni. Mivel csak egy meccsről volt szó, sok pontra nem számíthattunk, de azért összességében véve több pontot szereztünk most, mint az elődöntők során, tekintettel arra, hogy 4 gól született és a sapnyol védelem nem kapott gólt…

BL-DreamTeam?

Amint láthattátok, a legutóbbi bejegyzésekhez minden alkalommal mellékeltem egy szavazást is arról, van-e érdeklődés a DreamTeam-játék egyfajta folytatására, mégpedig a Bajnokok Ligája 2012-2013-as szezonja során.

Amennyiben a szavazás alapján lesz elég érdeklődő – azt most szándékosan nem árulom el, hány és milyen szavazat esetén, akkor elindítom 2 hónap múlva azt a játékot is.

Néhány felvetés, amivel kapcsolatban jó lenne, ha a hozzászólásokban véleményt formálnátok:

1. módosuljanak-e némileg a szabályok?

– értelemszerűen fognak, hisz nem nemzeti vetélkedő lesz, hanem soknemzetiségű játékosokból álló klubok versengenek majd. A toplistás játékosokból csak 3 választható szabály maradna. Az egy csapatból maximum 2, szintén. Talán érdemes lenne még meggondolni, hogy egy bajnokságból maximum 6 futballista kerülhessen be a csapatokba. Mert már többször is előfordult, hogy 3 angol, spanyol vagy olasz csapat jutott az elődöntőbe, és a játékunk egyik fő vezérmotívuma, hogy a játékosválasztással megtippeljük, mely csapatokat várjuk a legjobb 4 közé.

– felmerült az is, hogy legyen-e bővebb keret, mint 11 fő, és adjunk-e cserélgetési lehetőséget. Én ennek azért vagyok egy bizonyos mértékig az ellenzője, mert éppen az a játékunk szépsége, hogy előre meg kell érezni, mely csapatok jutnak messzire, kire számít majd az edző, szövetségi kapitány, stb. Bővebb kerettel mindez elveszne. Betehetnénk a 8 legesélyesebb klub játékosait és nagyot nem hibázhatnánk… Másfelől a cserélgetés plussz adminisztrációs terhet jelent, amit alapvetően szívesen vállalok, de azért a most június 8-i káoszt elkerülném. Az Eb-nyitómeccs előtt még mindenki változtatgatta a csapatát, pedig a kiírásban leszögeztem, csak sérülés esetén lehet módosítani, de nem akartam mindjárt az elején elrontani senkinek sem a kedvét. Aztán – csak név nélkül – volt, aki a Malafejevét Akinfejevre cserélte, és volt olyan is, aki Hummelsét Mertesackerre. Hummels és Malafejev végigjátszotta csapata meccseit a tornán, a másik két játékos nem kapott szerepet…

– félő az is, hogy egyesek lelkesedése a kevésbé sikeres szereplés miatt a későbbiekben alábbhagy vagy éppen elutazik, akármi közbejön és nem lesz netközelben/nem ér rá, hogy módosítgasson a csapatán.

– ebben a kérdésben annyit engednék meg pusztán, hogy a csoportkör után, a nyolcaddöntők előtt január 31-ig mindenki kicserélhetne 3 játékost a csapatában. DE!!! Nem ám kiesett játékosokat még ígéretesekre! A csoportkör után búcsúzókat be kell szépen nyelni kérem… Csak a még versenyben lévő játékosokat lehetne – a korábbi megkötések (3 kiemelt, 2 játékos egy klubból stb.) betartása mellett – kicserélni másokra.

2. díjazás?

– tudom, itt alapvetően a játék élvezete, élménye a lényeg. De ha már az Eb-re is volt, miért ne. Az Eb-DreamTeam díjazása “magánfelajánlásnak” köszönhetően valósul(t) meg: a meccsbelépőt T. Csaba, a pólót én szponzorálom.

– nevezési díjat semmiképpen nem szeretnék szedni. Ami technikailag amúgy is nehézkes lenne, a jelenlegi játékban is 5-en külföldről vesznek részt, többen Magyarország különböző pontjairól. Másfelől ellenzem is, hogy ezzel befolyásoljuk az esetleges nevezési szándékot. Ha esetleg érkezik “magánfelajánlás”, azt szívesen vesszük, én a magam részéről egy kisebb nyereményt megígérhetek (alomfoci.hu-póló, vagy meccsnézéssel egybekötött vacsora a Tizzo-büfében vagy egy focilabda, stb.)

Szóval, ha van ezekkel kapcsolatosan bármi észrevételetek, javaslatotok, osszátok meg velünk!

DreamTeam esélylatolgató a döntő előtt

Most már tényleg olyan nagy átfedések, illetve minimális különbségek lehetnek csak az “életben maradt” játékosok között, hogy érdemes elmerengeni azon, a döntő kimenetele milyen formában befolyásolhatja még a helyezéseket.

Mint tudjuk, V. Sándor (149) 4 ponttal vezet a 2. fordulótól az 5-ig vezető Bá. Attila (145) előtt. Kettejüket a még dobogós M. Zsolt (128) vagy a 4. helyezett Lady Lidocain (127) csak nagyon extrém esetben előzhetné meg, de amint látjuk, ők is nagy küzdelmet vívnak még a 3. helyért.

V. Sándor mondhatni nyugodtan hátradőlhet a karosszékében, mert neki mindegy ki nyeri meg a döntőt: van 2 olasza és 2 spanyolja is. (És most tekintsünk el attól, hogy meg nem erősített híresztelések szerint Sándor az olasz labdarúgás szerelmese 🙂 Ezzel szemben Attilának ugyanis csak 2 spanyolja van, nem kérdés tehát, ő kinek fog szorítani a döntőn. De amint utaltam rá, a spanyol győzelem nem elég ahhoz, hogy visszavegye az első helyet.

Attila csapatában Casillas és Torres maradt talpon, a Sándoréban Casillas, Arbeloa, Pirlo és de Rossi. A spanyolok kiváló kapusa tehát nem oszt, nem szoroz, ráadásul Sándor rendelkezik még egy spanyol védővel. Mellette szól, hogy szinte 100%-ig biztosan pályára lép mind a 4 játékosa, míg Attilának izgulnia kell azért, hogy del Bosquénak végre megjöjjön a józan esze és kezdőbe állítsa Torrest. Olasz győzelem esetén, nem vitás, kié a pálma. De! Ha olyan extrém helyzet állna elő, hogy 5-4-re nyer az azurri és mind a 4 spanyol gólt Torres jegyezné, akkor a két olasz hozna 6 pontot, Torres viszont 12-t és így összesítésben Attila 2 ponttal nyerhetné a versenyt. Persze, ha de Rossi gyomorrontást kap ma este, Pirlo pedig melegítés közben meghúzódik (az ő korában már nem lehetetlen…), mégis az olaszok nyernek, akkor elég Torresnek két gólt vágni (mondjuk kikapnak 3-2-re). Mindezek a forgatókönyvek azért elég valószínűtlenek!

Döntetlen esetén is Sándornak áll a zászló, ám ha 2-2 az eredmény, Torres kétgólos, se Pirlo, se de Rossi nem szerez gólt, akkor holtverseny alakul ki az első helyen. 3-3-nál és Torres trilánál megintcsak Attila a nyerő.

A történet akkor sem válik sokkal érdekesebbé, ha a spanyolok nyernek: Torresnek mindenképpen gólt kell rúgnia és nem árt, ha közben a spanyolok is beszednek legalább egy gólt. Talán az egyetlen reális esélye Bá. Attilának, ha Spanyolország 2-1-re diadalmaskodik, se Pirlo, se DDR nem szerez gólt, Torres ellenben kettőt rúg. Amint látjuk, azért a fogadóirodáknál V. Sándor végső győzelmére a legalacsonyabb az odds.

Nézzük a dobogó 3. foka körüli tangót! M. Zsolt szintén 4 játékost tudhat a döntőben: Casillas, Ramos, Montolivo, Balotelli. Lady Lidocain lehetséges pontszerzői: Buffon, Marchisio, Arbeloa, Fabregas. Zsoltnak majdnem biztos, hogy kezdő lesz mind a 4 játékosa, Lady Lidocainnak pedig majdnem biztos, hogy pályára lép mind a négy. Ráadásul mindkettőjüknek vannak potenciális gólszerzőik. Fabregas lehet egy kérdéses pont, miszerint kap-e játéklehetőséget. Ha igen, akkor egy góllal akár el is döntheti a bronzérem sorsát. Csakhogy ez az egy gól nem születhet 1-0-ás meccsen, a 0 kapott gól ugyanis Zsoltot jobban segíti, mint Lady Lidocaint.

Kettejüknek egyébként nem árt hátrafelé tekintgetni sem, mert különös konstelláció esetén F. Csilla (123), vagy akár T. Gyula (120) is beelőzheti őket, igaz, az ő négyeseikben vannak azért bizonytalansági tényezők. Csilla Casillas, Bonucci, de Rossi, Torres jó szereplésében bízhat. A 0 kapott gól rajta nem segít, a 3 mezőnyjátékosának gólt-gólokat kell lőnie. És ebben eddig csak Torres volt jó, az elődöntőn viszont pályára sem léphetett…

T. Gyula ilyen szempontból bizakodóbb lehet két City-játékosa (Balotelli és Silva) miatt, bár az utóbbi az elődöntőben halványan teljesített, így akár ki is maradhat a csapatból, Maggioja viszont az eltiltás letöltése után sem túl esélyes a csapatba kerülésre, Casillas-szal pedig nincs előrébb.

Összesített tabella a hajrá előtt

Bekövetkezett, amit előre vetítettem olasz győzelem esetére: V. Sándor átvette a vezetést és bizony, a döntőben spanyol győzelem esetén is nagyon érdekes konstellációnak kell kijönnie, hogy Bá. Attila visszaszerezze elsőségét és így ő szakítsa át a célszalagot…

Nagy volt a tülekedés a bronzéremért is: F. Csilla kénytelen volt átadni 3. helyét a forduló nyertesének (M. Zsolt) és az őt fordulók óta üldöző Lady Lidocain is megelőzte.

A Top 10-ben a nevek nemigen változtak, mindössze Forza és R. Jani cserélt helyet a 10-11. helyen.

Hamarosan jelentkezem egy elemzéssel a döntős esélyekről, kinek kije van még, milyen eredmények és konstellációk (kapott gól, nem kapott gól, gólszerzők) kinek kedveznek…

Az 5. forduló eredményei

Ezúttal jól hasítottak a spanyol és portugál védőkkel, továbbá az olasz játékosokkal felvértezettek, különösképpen a két Balotelli-szakértő: M. Zsolt és T. Gyula. Mivel a többségnek inkább német játékosai voltak, mint olaszok, és nagyobb számban spanyol is, az eredmények tükrében nem csoda, ha ezúttal nem tobzódtunk pontszámokban. Mondjuk, az első fordulóval összehasonlítva, ahol elvileg még mindenki 11 játékosára számíthatott, M. Zsolt 20 pontja nem is olyan rossz teljesítmény.

Esélylatolgató a DreamTeam-játék finise előtt

A többség jól érezte a papírformát: 16 versenyzőnek van még 5 játékosa és 6-nak 6 futballistája az elődöntőben. Azaz a többség sejtette, spanyolok, olaszok, németek nélkül nem lesz elődöntő. Nyilván a nagy átfedés miatt is, de az alomfoci.hu látogatói által leadott szavazatok szerint is ez a 3 válogatott volt a legesélyesebb az aranyra.

Nagyon nagy harc várható az aranyért, de az élmezőnyben is nagy tülekedés lesz, mert – nyilván nem véletlen az eddigi jó szereplés – ezek a “szövetségi kapitányok” rendelkeznek a legtöbb még pályán maradt játékossal. Mivel sok a válogatottbeli és akár még posztok szerinti átfedés is, ezért sokat nyom majd a latban, kik szereznek gólt, gólokat a hátralévő 3 meccsen.

Az első két helyezett nagyon kiélezett küzdelmet folytat majd. Bá. Attila mellett szól a 6 pont előny, V. Sándor azonban még mindig “100%-os” játékoskerettel, azaz 8 futballistával képviselteti magát a 4 között. Ha lenne bronzmeccs is, ez a tény mindenképpen az ő malmára hajtaná a vizet, Attilának ugyanis csak 6 játékosa maradt. Így viszont nagyon sok múlik azon is: ki jut a döntőbe. Ha például az olaszok, akkor bizony nagy valószínűséggel V. Sándoré a trón, mivel B. Attilának nincs itáliai játékosa. Van viszont két jó csatára (Ronaldo, Torres), összességében véve mégis V. Sándornak jobbak a kártyái: neki minden egyes játékosa atombiztos kezdőnek számít és 4-en potenciális gólszerzők is (Pirlo, de Rossi, Ronaldo mindenképpen, de a görög meccs óta akár Khedira is az lehet). Persze Attilának sem kell aggódnia, Pepe és Lahm védőként szereztek már gólt ezen a tornán, és az említett két játékosán kívül Müller is rendelkezik csatárerényekkel. A gyenge pont azonban éppen ő és Torres. Egyáltalán nem biztos, hogy kezdenek, és ha pályára lépnek is,  előfordulhat, hogy a gólszerzéshez nem játszanak majd eleget.

Kiemelkedően sok játékos – 7 fő – áll Lady Lidocain rendelkezésére is. Ő a 4. helyét felcserélheti még a dobogó alsó fokára, de az aranyéremhez bizony Marchisionak, Schweinsteigernek, Fabregasnak és Gomeznek kettesével, hármasával kellene rugdosni a gólokat.

A 4. forduló eredményei

Az összesített két éllovas esélyt sem hagyott a riválisainak és holtversenyben nyerte a 4. fordulót. Mögéjük talán nem is annyira nagy meglepetésként felúszott T. Gyula és R. Jani, és tényelg váratlanul feltűnt a Top 10-ben még K. Timi, a többi név a legjobbak között a megszokott szereplők közül került ki, így ezek a versenyzők összesítésben is megerősítették a helyüket az elitben. Hans B. eredménye érdekes még: ő az egyetlen, aki rendelkezett X. Alonsóval, nem a spanyol középpályáson múlott, hogy “csak” 22 pont jött össze ebben a körben, hisz ő ehhez 10 ponttal járult hozzá.

Kinél hányan maradtak?

A dreamteamek érthető okból elkezdtek zsugorodni, már csak egy legény van a gáton, V. Sándor, akinek mind a 11 játékosa versenyben maradt.

A többségnek 7 futballista még a rendelkezésére áll, ám ezek többsége egymás ellen játszik, illetve vannak pontot nem hozók, azaz olyanok, akik egy jó válogatott keretében vannak ugyan, de pályára még nem vagy csak nagyon keveset léptek.

Sz. András (9)

FC Zapi (9)

Uwe R. (5)

Vlada V. (7)

B. Attila (7)

R. Jani (7)

Sz. István (7)

K. Timi (8)

Robben (7)

B. Zoli (5)

T. Gábor (7)

M. Laci (7)

Cs. Marci (7)

Sz. Kriszta (8)

T. Balázs (7)

Lady Lidocain (8)

M. Pityu (7)

T. Gyula (8)

F. Csilla (8)

A. Kristóf (5)

Sarpei Golden Five (8)

Keresztapa1 (7)

Bá. Attila (8)

A veretlen bajnok DVSC (6)

M. Zsolt (6)

T. Csaba (6)

Forza (7)

Hans B. (7)

B. Lajos (7)

ECsabi (5)

EBali (9)

V. Sándor (11)

A. Sándor (8)

B. István (7)

Az látható, hogy az aranyért versengők rendelkeznek a legtöbb “életben maradt” játékossal. Kíváncsi vagyok, hogy a következő körre lesz-e olyan dreamteam szövetségi kapitány, akinek még 8, de legalább 7 főnyi serege talpon marad – mert azok akkor jól érezték meg, kik lesznek a legjobb 4 között az Eb-n és ez már önmagában komoly szakmai érzékre vall.