VIII. BL-dreamteam 8. forduló

A dreamteam játékok történetének leghosszabb fordulója ért ma este véget: a koronavírus következményeként csaknem félévig tartott a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek visszavágója.

De nem csak ettől lesz különleges ez a kiírás. Olyan sem sűrűn fordult elő az elmúlt 8 évben, hogy a Real Madrid és/vagy Cristiano Ronaldo nem lesz ott már a legjobb 8 között sem. És ezek mellett már tavasszal búcsút vettünk a címvédő Liverpooltól és a tavalyi döntős Tottenhamtől.

A sorsolás is érdekes, hiszen a következő körben lesz egy Barca-Bayern párosítás, ami kis túlzással előrehozott döntőnek is beillhet, és még ugyanezen az ágon van a Manchester City, valamint erről az ágról esett most ki a Real Madrid és a Juventus. Pedig a másik, lesajnált ág sem gyenge: ott papíron a PSG a legerősebb, ám a másik 3 csapat kettős győzelemmel jutott a 8 közé.

A dreamteam-játékok történetében a nevező menedzserek nem nagyon szoktak tévedni: a legtöbb nevezett játékost felmutató csapatok szokták nyerni a BL-t vagy az adott tornát. És most a Bayernből és a Manchester City-ből érkezett a legtöbb nevezett játékos…

Igaz, kettejük közül csak egy juthat be a döntőbe, de hogy egymással az elődöntőben játszhassanak még egy nagyon kemény diót fel kell törniük.

Menedzserjátékunkban a forduló nyertese egy rutinos és erős szereplő, a cseh Vlada V. volt 27 ponttal. És ki tudja, mennyi lehetett volna még, ha nem cseréli le télen a Messijét Ronaldóra…

A 8. forduló tabellája:

1Vlada V.27
2banyu8025
2D. Péter25
2elferik925
2Soyer Team25
6Mizo Kakaó19
6T. Gábor19
8Cs. Marci18
9Jalapeno17
9Wolfi17
11D. Ernő15
12be8ki12
13Papi9
14Mourinho6

Szorosan ott volt azonban a nyomában D. Péter, aki egyre valószínűbb, hogy végigmenetel most már a végső győzelemig összetettben: 43 pontos előnye jó eséllyel kitart a végéig. Igaz, őt a Bayern-ManCity vonal viszi előre, akik most jól húztak.

Az összetett állása 8 forduló után:

1D. Péter302
2banyu80259
3Cs. Marci253
4Soyer Team246
5T. Gábor242
6Vlada V.240
7elferik9236
8Mizo Kakaó224
9D. Ernő222
10Jalapeno204
11Papi202
12Mourinho194
13Wolfi183
14be8ki153

10 dolog, amit nem tudtál Carlos Tevezről

Carlos Tevez Juventus játékosként a Fuerte Apache-gyökereivel

  1. Apache a beceneve – ennek eredete, hogy egy “Fuerte Apache” (=Apacs Erőd) elnevezésű negyedben nőtt fel. Miről hírhedt ez a negyed és hol van? Megtudhatod ide kattintva >>>
  2. A Tevez felvett név. A focista eredeti neve Carlos Alberto Martinez. Mivel nagynénje és férje nevelték fel, őket tekinti igazi szüleinek, és mert az All Boysból a Boca Juniorsba igazolása körül – még serdülő korában – volt némi jogi bonyodalom, végül felvette a nevelőapja családnevét. Így lett Tevez. Lásd Carlos Tevez gyerekkorát >>>
  3. Imád golfozni. 2011-es Manchester Citys felfüggesztése után többet lehetett látni golfpályákon, mint futballpályán. Időnként egy nemzetközi hírű argentin golfozó (Andrés Romero) segédjeként vesz részt golfversenyeken.
  4. Tevez zenél is. Öccse, Diego tagja a Piola Vago zenekarnak, amely Cumbia Villera, Dél-Amerikában népszerű stílusú zenét játszik. A futballista is fellép időnként koncertjeiken énekesként. A Tevez életéről szóló Netflix-film főcímzenéjét is a Piola Vago játssza: Apache.
  5. Dél-amerikai átigazolási rekord volt 2005-ben, amikor is nagy európai klubok helyett 2 évre a brazil Corinthiansba szerződött. Tevez ekkor már 2-szer egymás után elnyerte a Dél-Amerika Év játékosa címet, és ezt a Corinthians játékosaként zsinórban harmadszor is elhozta. Ez a bravúr rajta kívül hosszú évtizedek alatt csak egyetlen másik játékosnak sikerült, és sem Pelének, sem pedig Maradonának nincs ennyi címe Dél-Amerika legjobbjaként. Tevez a Corinthians játékosaként >>>
  6. Élete szerelme a Boca Juniors, ezért még szinte mindig a csúcson, a Juventusban nem töltötte ki a szerződését és hazatért a Bocába, első nagy klubjába.
  7. Javier Mascheranóval nem csak az argentin válogatottban (U17-es koruk óta), hanem a Corinthiansban és a West Hamben is együtt játszott. Később a 2015-ös BL-döntőben egymással szemben álltak (Barca- és Juventus-játékosként).
  8. A kínai csapatában Carlos Tevez a világ legjobban kereső játékosa volt.
  9. Ő az egyetlen futballista a világon, aki egy naptári évben 2 különböző bajnokságban is bajnok és kupagyőztes lett (Juventus: Serie A-bajnok, Coppa Italia-győztes, Boca Juniors: Superliga (argentin élvonal), Copa Argentina)
  10. Részese volt egy másik futballtörténeti eseménynek: 2018-ban a Libertadores Kupák történetében először más földrészen rendezték meg a döntőt. Két ősi rivális került ugyanis be a fináléba: a Boca Juniors és a River Plate. Az első meccs után a szurkolói összecsapások miatt nem volt biztonságos a döntő visszavágóját az argentin fővárosban vagy akár Dél-Amerikában semleges helyszínen megtartani, ezért Európába, a Real Madrid stadionjába szervezték át a meccset, amit aztán a már csak papíron “hazai” River Plate hosszabbításban meg is nyert.

VIII. BL-dreamteam játék – 7. forduló

A nyolcaddöntők odavágói nem kevés meglepetéseredményt hoztak, így izgalmasnak ígérkezik a visszavágók köre a Bajnokok Ligájában. Míg a papírforma szerinti nagy esélyesek közül páran betliztek, addig a dreamteam menedzserek között az őszt élen záró D. Péter tavaszra is magabiztosan jelentkezett be: megnyerte a fordulót és tovább növelte előnyét az összetett versenyben.

A forduló tabellája:

1 D. Péter 25
1 Mizo Kakaó 25
3 banyu80 23
4 elferik9 22
5 be8ki 18
5 D. Ernő 18
7 Vlada V. 16
8 Cs. Marci 15
9 Jalapeno 14
10 Wolfi 11
11 Papi 10
12 Soyer Team 9
12 T. Gábor 9
13 Mourinho 0

Összetett állás 7 forduló után:

1 D. Péter 277
2 Cs. Marci 235
3 banyu80 234
4 T. Gábor 223
5 Soyer Team 221
6 Vlada V. 213
7 elferik9 211
8 D. Ernő 207
9 Mizo Kakaó 205
10 Papi 193
11 Mourinho 188
12 Jalapeno 187
13 Wolfi 166
14 be8ki 141

VIII. BL-dreamteam játék – a csoportkör vége

Rég volt ilyen, de nem meglepetés: nem jutott tovább a csoportkörből nem-topligás csapat. Így mindenkinek legalább 3 játékosa kiesett a versenyből és őket már cserélni sem lehet. A Benfica nagyot hajrázott ugyan, igaz, a Zenit kárára, de ez is kevés volt a Lyon pontszerzése miatt, az Ajax meglepetésre elbúcsúzott a csoportkör után és a Sahtar sem volt képes az ukrán télben legalább egy pontot összehozni az Atalanta ellen. Így elbukott minden nem-topligás reménység.

A fordulót még az is jellemezte, hogy sok nagy sztárt már pihentettek a biztosan továbbjutó csapatok.

Soyer Team nyerte a 6. kört, még az is belefért neki, hogy Walker és Hernandez nem léptek pályára. Benfica kapussal és védővel, 0-ra védekező Marquinos-szal, gólt szerző  Ronaldóval és gólt, gólpasszokat jegyző Mbappéval, persze, lehetett is nyerni.

D. Péter fölényesen nyerte az őszi szezont, így magabiztosan várhatja a folytatást.

Ne feledjétek: a hétfői sorsolás után már lehet küldeni a téli cseréket, de érdemes megvárni vele a januári átigazolásokat.

1 Soyer Team 43
2 Jalapeno 38
3 Cs. Marci 34
4 Mourinho 28
4 Papi 28
6 D. Ernő 27
6 D. Péter 27
6 Mizo Kakaó 27
9 banyu80 26
10 elferik9 25
11 Wolfi 23
12 be8ki 18
13 T. Gábor 15
13 Vlada V. 15

Összetett állás a csoportkör után:

1 D. Péter 252
2 Cs. Marci 220
3 T. Gábor 214
4 Soyer Team 212
5 banyu80 211
6 Vlada V. 197
7 D. Ernő 189
7 elferik9 189
9 Mourinho 188
10 Papi 183
11 Mizo Kakaó 180
12 Jalapeno 173
13 Wolfi 155
14 be8ki 123

VIII. BL-dreamteam játék 5. forduló

A csoportkör utolsó előtti napján is potyogtak rendesen a gólok és így lehetett pontokat is gyűjteni (vagy éppen elhullajtani) rendesen.

D. Péter továbbra is megállíthatatlan, megnyerte a fordulót és ezzel megintcsak növelte az amúgy is tetemes előnyét összetettben. Majdnem biztos, hogy az idei évet a csúcson zárja, és ezzel az előnnyel, akár jól sikerült téli cserékkel a tavaszt is behúzhatja.

Az 5. forduló táblázata:

1 D. Péter 51
2 T. Gábor 49
2 Vlada V. 49
4 banyu80 48
5 D. Ernő 42
5 elferik9 42
7 Mourinho 38
8 Cs. Marci 36
9 Mizo Kakaó 29
9 Wolfi 29
11 Papi 24
11 Soyer Team 24
13 be8ki 22
14 Jalapeno 13

Az összetett állása 5 forduló után:

1 D. Péter 225
2 T. Gábor 199
3 Cs. Marci 186
4 banyu80 185
5 Vlada V. 182
6 Soyer Team 169
7 elferik9 164
8 D. Ernő 162
9 Mourinho 160
10 Papi 155
11 Mizo Kakaó 153
12 Jalapeno 135
13 Wolfi 132
14 be8ki 105

VIII. BL-dreamteam játék 4. forduló

D. Péter ezúttal is uralta a mezőnyt és tovább növelte előnyét az élen. Pontszámait gólszerző vagy gólpasszt jegyző középpályásainak és csatárainak köszönheti elsősorban. A dobogón mögötte egykori dreamteam-nyertesek (Cs. Marci, Papi) és a Special One végzett. Úgyhogy egy elit társaság végzett az élen.

A forduló táblázata:

1 D. Péter 38
2 Cs. Marci 33
3 Mourinho 32
3 Papi 32
5 T. Gábor 31
6 banyu80 29
7 Mizo Kakaó 28
8 Soyer Team 26
9 Vlada V. 24
10 elferik9 23
11 Jalapeno 20
12 D. Ernő 19
13 Wolfi 17
14 be8ki 14

Összetett állás 4 forduló után:

1 D. Péter 174
2 Cs. Marci 150
2 T. Gábor 150
4 Soyer Team 145
5 banyu80 137
6 Vlada V. 133
7 Papi 131
8 Mizo Kakaó 124
9 elferik9 122
9 Mourinho 122
9 Jalapeno 122
12 D. Ernő 120
13 Wolfi 103
14 be8ki 83

VIII. BL-dreamteam játék – 3. forduló

Soyer Team volt a forduló nagy nyertese: Mbappe és Sterling parádés meccseinek köszönhetően, és természetesen azért is, mert Ziyechet leszámítva valamennyi játékosa győztes csapatban játszott.

Soyer Team kiugró fordulós eredményével a középmezőnyből rögtön a második helyre ugrott és a továbbra is magabiztosan vezető D. Péter kihívójává vált.

A 3. forduló táblázata:

1 Soyer Team 55
2 D. Ernő 46
2 Mourinho 46
4 T. Gábor 42
5 Vlada V. 38
6 Papi 37
7 Cs. Marci 36
8 banyu80 34
9 D. Péter 33
10 Jalapeno 31
11 Mizo Kakaó 30
12 elferik9 28
13 Wolfi 27
14 be8ki 26

Összesített állás 3 forduló után:

1 D. Péter 136
2 Soyer Team 119
2 T. Gábor 119
4 Cs. Marci 117
5 Vlada V. 109
6 banyu80 108
7 Jalapeno 102
8 D. Ernő 101
9 elferik9 99
9 Papi 99
11 Mizo Kakaó 96
12 Mourinho 90
13 Wolfi 86
14 be8ki 69

VIII. BL-dreamteam játék 2. forduló

Bayern-henger, Real kínlódás és sok-sok papírforma, amikből az igazán értékes a 0-ra védekező csapatok teljesítménye. Gyakorlatilag ez utóbbi határozza meg a dreamteam élmezőnybe kerülést is. Persze, azért a forduló újbóli nyertese és ezzel az összetett királya is egyben D. Péter, erős csatársorral is rendelkezik, hiszen Lewandowski, Ronaldo és Sterling gólokkal, gólpasszal járult hozzá csapat sikeréhez.

A forduló játékosa ezúttal Serge Gnabry lehetne, aki 4 gólt szerzett és még egy gólpasszt is adott. Sajnos, az őt nevező menedzsereket még ez a kivételes teljesítmény sem tudta az élre repíteni. A sikerhez kiegyensúlyozott csapatteljesítmény is kell.

A 2. forduló tabellája:

1 D. Péter 61
2 T. Gábor 57
3 Cs. Marci 51
4 Mizo Kakaó 50
5 Vlada V. 47
6 banyu80 45
7 elferik9 44
7 Jalapeno 44
9 D. Ernő 42
10 Papi 37
11 Soyer Team 36
12 Mourinho 29
13 Wolfi 28
14 be8ki 20

Összetett állás 2 forduló után:

1 D. Péter 103
2 Cs. Marci 81
3 T. Gábor 77
4 banyu80 74
5 elferik9 71
5 Jalapeno 71
5 Vlada V. 71
8 Mizo Kakaó 66
9 Soyer Team 64
10 Papi 62
11 Wolfi 59
12 D. Ernő 55
13 Mourinho 44
14 be8ki 43

VIII. Bajnokok Ligája dreamteam-játék 1. forduló

Mondhatnánk, hogy meglepetések fordulója volt ez a nyitány, de azért, ha közelebbről megnézzük az eredményeket, olyan sok meglepetés nincs benne: a Barca és a Real nem csúcsformában kezdte a szezont a spanyol pontvadászatban, és valljuk be, azonos súlycsoportba tartozó csapatokkal ütköztek meg. Igaz, a mágikus trió (Mbappé, Cavani, Neymar) nélkül felálló párizsiak szuverén szereplése az összeállítás tükrében már nem annyira magától értetődő. A dortmundiak pedig nem szoktak rosszul indítani a csoportkörben és nyáron ők is tovább erősítettek. Ezen felül pedig az, hogy fölényüket nem tudták győzelemre váltani, már nem is teszi olyan meglepővé az ikszet a Barcával.

Aki látta a Dinamo Zagrebet a Fradi elleni visszavágón, az talán kevésbé lepődött meg a sima győzelmén. De azért egy olasz csapat ellen ez akkor is figyelemre méltó. Az Inter is megizzadt a Slavia ellen. A Juve Atletico elleni döntetlenje az érthető kategóriába tartozik. Tavasszal a 16 között Madridban Simeone-csapata nyert 2-0-ra, míg a Juve a torinói visszavágón fordított 3-0-ra, azaz a 2 csapat “szemmagasságban” van egymáshoz képest. A tavalyi csoportkörben lejátszott meccsek alapján igaz lehet ez a Liverpool-Napoli párosra is, mégha az angol csapat jelenleg a címvédő.

Aminek külön örülhetünk: győztes csapatokban játszottak magyar játékosok, sőt gólt is szerzett egyikük (Szoboszlai). Külön tisztelet be8kinak, aki valamennyi magyar futballistát nevezte a dreamteam-csapatába.

A mi kis játékunkban D. Péter ugrott a mezőny élére, mivel jó érzékkel tette be Tagliaficót a csapatába, aki védőként gólt szerzett, gólpasszt adott, győztes csapatban játszott és 0-ra védekezett. Azt hiszem, ezzel akár a forduló játékosa címet is kiérdemeli.

1 D. Péter 42
2 Wolfi 31
3 Cs. Marci 30
4 banyu80 29
5 Soyer Team 28
6 Jalapeno 27
6 elferik9 27
8 Papi 25
9 Vlada V. 24
10 be8ki 23
11 T. Gábor 20
12 Mizo Kakaó 16
13 Mourinho 15
14 D. Ernő 13