Az UEFA-kupa emlékére

Összehasonlítva a Bajnokok Ligája mezőnyét az Európa Ligáéval, ami az újkori UEFA-kupa örököse, fényévnyi különbségek látszanak. Igaz, ez akkor is, ha nem egy EL-es csapat nem olyan rég még BL-t nyert. Itt van mindjárt a címvédő, vagy a 2010-ben nyertes Inter, amely most a Tottenhammel játszott nagy meccset, pár éve még ugyanez a párosítás a BL-ben hozta a kiírás egyik legjobb összecsapását. És jó eséllyel nem egy csapat a jelenlegi EL-mezőnyből ősztől (akár újra) az elitligában szerepel majd.

Miután az Európai Labdarúgó Szövetség felfuttatta a Bajnokok Ligáját, a többi kupa (KEK, UEFA) szépen elhalványult mellette. Szerintem a KEK-nek megvolt a maga varázsa azáltal, hogy mégiscsak olyanok indultak rajta, akik valamit nyertek előző szezonban, míg az UEFA-kupa gyakorlatilag színvonalasabb volt, mint a hivatalosan a BL elődjének tekintett BEK.

Gondoljunk bele, hogy nézne ki az idei szezonban a BEK és hogyan az UEFA-kupa mezőnye.

A BEK-ben indultak volna a következő bajnokok: Manchester City, Real Madrid, Borussia Dortmund, Juventus, Montpellier, Porto, Zenit, Sahtar, Ajax, Galatasaray és a Celtic.

Míg az UEFA-kupa egy ilyen névsorral lett volna kénytelen beérni: Manchester United, Arsenal, FC Barcelona, Valencia, Malaga, AC Milan, Bayern München, Schalke 04, PSG, Benfica.

Bár a BEK-es sorban a RealBorussiaJuve trió nagyon erős, összességében véve nekem az UEFÁ-s sor kicsit fajsúlyosabbnak tűnik.

Végső soron az a csapat, amelyik az egyik szezonban lemaradt a bajnoki címről, a következőben éppenséggel mutathat bajnoki formát… Ld. az utcahosszal vezető Barcát, Bayernt és Manchester United-et (vagy a szűk előnnyel, de bajnokesélyes PSG-t).

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük