A 2001-es BL-döntő párosítása

Source: zdf.de via Gabor on Pinterest

 

A mai játéknap talán legizgamasabbnak ígérkező meccse a Bayern – Valencia találkozó.

A legutóbbi BL-döntő vesztese megmutathatja, hogy a nyár óta csak tovább erősödött. Az elmúlt hetekben mutatott nagy formának köszönhetően a hazai csapat az esélyesebb, már csak azért is, mert Jupp Heynckes a bőség zavarával küzd a középpályán, míg Pellegrino a hiányzók miatt szívhatja a fogát, közülük is az argentín tengely (Banega – Gago) sérülése aggaszthatja.

A Bayernnél is vannak kérdőjelek, kiváltképp a két, talán legnagyobb klasszisát érintően a szárnyakon, ám a legutóbbi meccs(ek) megmutatták, a müncheniek egyelőre meg sem érzik, ha nincs a pályán Robben és/vagy Ribery.

Tekintve, hogy a Valencia szárnyjátéka is meglehetősen offenzív, elképzelhető, hogy a két szélső védő, Lahm és Badstuber kevesebbet megy majd előre. Habár az utóbbit amúgy sem támadó kvalitásairól ismertük eddig, éppen a hétvégén cáfolt rá erre felfutásaival, beadásaival (köztük akadt egy szép gólpassz is).

A spanyol csapatnál hasonló megfontolásból – amennyiben Robben játszik – Mathieu kevesebbet kalandozik majd előre, de lehet, hogy a német tréner olyan valakit választ a jobb szélre, aki a védekezésből jobban kiveszi a részét, mint a holland támadó. Opciók: az újra gólerős Müller vagy Javi Martinez. Utóbbinak talán még itt van némi esélye a kezdőbe kerülésre, mert védekező középpályán majdnem biztos a Schweinsteiger-Luiz Gustavo páros szerepeltetése.

Nem kérdés azonban a csatár személye egyik oldalon sem: Soldado a múlt héten a spanyol válogatottban újra lehetőséget kapva bizonyította, hogy mégiscsak van értelme csatárral felállni még a La Rojasnak is, míg Mandzukic a tavaly végig rendkívül gólérzékeny, most azonban sérült Gomez tökéletes helyettesítőjévé vált… Bayern-újoncként rekordot felállítva eddig az összes tétmeccsen a hálóba talált. A sorozat jó eséllyel ma este sem szakad meg.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük