A 3. forduló tabellája

A nagy meglepetések fordulója eddig nem feltétlen az élbolyban feltűnő neveket dobott előre. EBali hihetetlen “defenzív” mutatókkal nyerte a 3. kört: a kapusa és minden védőjátékosa pályára lépett 0-ra megnyert mérkőzésen, így számos pontjainak jó részét ők takarították be. (És mindezt megfejelte egy Ronaldo-dupla 🙂

V. Sándor is szenzációsan tör előrefelé. Neki a csatáraira nem lehet panasza, a Ronaldo-Rooney páros 3 góllal járult hozzá csapata győzelméhez és Sándor dreamteamjének felemelkedéséhez. (Holnap igyekszem egy ilyen irányú statisztikát is közzé tenni, ám már most előre bocsáthatom, szinte példátlan a dreamteamek történetében, de V. Sándornak kivétel nélkül mind a 11 játékosa továbbjutott a csoportkörből. Ez pedig nem rossz perspektíva a véghajrá szempontjából!

Mondhatnánk azt is, hogy ez a forduló egyfajta Ladies Night-ot hozott: Sz. Kriszta a dobogóra, Lady Lidocain – szokásos jó szereplésének köszönhetően – közvetlen mögé ért oda és még Forza is a legjobb 8 között található. F. Csilla előkelő helyezése már nem is számít meglepetésnek. Rajta kívül csak Bá. Attila igazi régi ismerős a Top 10-ben, aki jó eséllyel megcélozta a végső győzelmet.

Búcsúzóul szakíthattak a svédekre szavazók, és jó volt ebben a fordulóban angol, spanyol, olasz, cseh vagy görög védő gazdájának is lenni. Az utóbbiakban még lehet bízni, az előbbiek már nem hoznak több pontot.

Az előző forduló Top 10-éből ezúttal csak 4-en nyertek újra bebocsátást…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük