Összesített tabella 3 kör után

Bá. Attila nemcsak hogy megtartotta első helyét, hanem még növelni is tudta előnyét. A korábbi Top 10-esek közül mindössze V. Sándor és F. Csilla tudta üldözőbe venni. Azzal azért tisztában kell lenni, hogy a csoportkörrel letudtuk az Eb-mérkőzések 3/4-ét, azaz ezentúl lassabban csordogálnak majd a pontok, kevesebb játékos hozza majd ezeket, ráadásul egyre nagyobb az esélye annak, hogy egymás ellen játszanak – megnehezítve a DreamTeam szövetségi kapitányok szurkolását 🙂 Szerencsére a játékunkban jóformán nincs ilyen, hogy “matematikai esély”, hisz a megszerezhető pontoknak nincs felső korlátja, én mégis azt valószínűsítem, hogy a fenti trióból kerülhet ki a végső győztes, esetleg hozzájuk csatlakozva még Lady Lidocain is beszállhat a versengésbe.

Ez persze ne szegje senkinek sem a kedvét, mert a tabellán az egy-két pontos különbségek miatt könnyen lehet több helyezésnyit is le-fel mozogni. És 34 nevezőből akár egy 7. hely is nagyon szép eredmény!

Egy hozzászólás a(z) “Összesített tabella 3 kör után” bejegyzéshez


  1. Ha azt mondom hogy kicsit nem állok jól, akkor nagyon finoman fogalmaztam.
    5 játékosom esett ki a csoportkör végeztével. A maradék 6-ból általában 3 szokott pályára lépni…. Erre mondják hogy innen már a 20-ba való bekerülés is a bravúr kategóriájába tartozna.
    Na de majd az igazi DVSC megmutatja – jövőre (IS) – , hogy NINCS PÁRJA!!!!:)))
    További szép napot mindenkinek!!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük