Önbizalom-fröccs

(Barca and the City 2. rész)

Barcelonából jelentjük… 16. rész

Kiküldött tudósítónk Barcelonából jelentkezik, hogy egy tengerparti tapas barból vagy a Camp Nou lelátójáról ossza meg velünk a világ egyik legjobb futballcsapatával kapcsolatos élményeit.

A katalán sajtó egyöntetűen éljenzi a Barcelona csapatát, amiért továbbjutott a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe. Persze nem akármilyen teljesítmény, hogy szinte minden évben ott van a csapat és nem sok más együttes tudja ugyanezt felmutatni.  A csapatnak szüksége is van mostanában erre az önbizalomnövelő biztatásra és elismerésre.

Ráadásul egy nagyon erős ellenfelen jutott túl a tegnapi 2-1 után, 4-1-es összesítésben. A Barcának dél-amerikai gólszerzői, a Manchester Citynek pedig belga góllövője volt ezen a meglehetősen jó színvonalú visszavágón. Persze kellett egy kis szerencse is, hogy Messi elé keveredjen a labda a 67.percben, de az argentin csatár mindenesetre zseniális mozdulattal oszlatta el az angolok hamvadó reményeit. Pedig néhány perccel korábban még a City előtt volt több olyan lehetőség is, melyek kihasználásával más irányt vehetett volna a találkozó. A 88. percben Kompany gólja már csak szépségtapasz volt és talán jól felhasználható a Barcának később, hogy videón elemezzék és javítsanak a védekezésen. (Erre mindenképp szükségük lesz, hisz nagy céljaik vannak még idén). Dani Alves közvetlen a lefújás előtt szerzett gólja pedig már egy jobb, „igazi” Barcát idézett.

Láttunk sok érdekeset, meg nem adott büntetőket többek között. Még a helyi culék is tizenegyesnek látták Dzeko buktatását, de a spori nem. Szegény Zabaleta pedig ennek itta meg a levét és a manchesteriek újfent tízen maradtak a pályán.

Ami pozitívum volt: láttunk néha szép játékot mind a Barcától, mind a Citytől, Messi villanását (amellett, hogy rengeteget dolgozott), fantasztikus cseleket és passzokat Iniestától, és a fáradhatatlan Dani Alvest, akinek a gólöröméről sokat beszélnek még. De azért az még mindig sokatmondó, hogy a mezőny egyik legjobbja Valdés volt.

Nagy hír továbbá, hogy Tata Martino távozni szeretne a szezon végén, de addig még sok munkája lesz: hisz már „csak” a neheze van hátra.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük