A Konföderációs Kupa tanulságai

A sokat emlegetett vb-főpróba véget ért, de minek is volt a főpróbája?

Tesztelték, ugye a rendezést magát, az infrastuktúrát mind a stadionok, mind a közlekedés, elszállásolás stb. tekintetében, és hát nem utolsósorban tesztelték a vb-ig több tétmeccset már nem játszó hazai válogatott tudását.

A torna botrányos megnyitóval indult, mivel a brazil elnök asszonyt Dilma Rousseffet és a FIFA nagyhatalmú elnökét Sepp Blattert egyaránt kifütyölték. A magát gazdasági nagyhatalommá kinövő dél-amerikai ország lakosai túl vannak azon az eufórián, hogy két éven belül rendezhetnek futball-vb-t és olimpiát is. A gigantikus beruházások ugyanis rengeteg korrupcióra adtak lehetőséget, és bár eközben a gazdaságot is pörgették, annak áldásaiból nem részesült mindenki hasonló arányban. Az elégedetlenség utcai tüntetésekbe torkollott. Ezek voltak a Konföderációs Kupa kísérőjelenségei.

Magával a szervezéssel, a stadionok állapotával kapcsolatban nem merültek fel komoly kifogások. (Gondoljunk csak arra, hogy Németországban 2005-ben meg kellett szakítani egy mérkőzést, mert a fedett stadion tetején lévő túlfolyóból a heves esőzés hatására a pálya egyetlen pontjára ömlött töménytelen mennyiségű víz, amely játékra alkalmatlanná tette azt a részt…) Ezt tehát ki lehet pipálni, halkan hozzátéve, hogy pl. a Sao Paulo államban kijelölt vb-helyszínek stadionjai még nem készültek el, így a Konföderációs Kupán ezek egyikében sem rendezhettek találkozókat.

És akkor a válogatott! A selecao sorozatban 3-jára (összesen már 4. alkalommal) hódította el a trófeát, és azt kell mondani, hogy teljesen megérdemelten. Nem mindig játszottak meggyőző fölényben, nem mindig volt közönségszórakoztató a játékuk, de az a magazbiztosság, ahogy felléptek, egyik meccsen sem tette kétségessé, hogy csakis ők nyerhetnek. 5 meccsből 5-öt nyertek, köztük az Eb-ezüstérmes olasz válogatott ellen, a Copa America-győztes és az előző vb-elődöntős Uruguay, végül, de nem utolsósorban a világ- és Európa-bajnok, a világ labdarúgását évek óta domináló spanyol válogatott ellen.

Különösen a döntőben mutatott játék predesztinálja őket arra, hogy az egyik, ha nem az elsőszámú esélyesként tartsuk számon a brazil csapatot. Gondoljuk csak bele, hogy kb. egy éve még milyen messze voltak ettől! Igaz, ez az elvárás terhet is rakhat a vállukra. Nagy lesz a megfelelési kényszer. Tény, mondjuk, hogy egy brazil válogatottat mindig esélyesként emlegetünk a vb-ken, a hazai rendezésű tornán pedig más helyezés szóba sem jöhet!

Source: stern.de via Gabor on Pinterest

 

Jól működik a Scolari-Parreira tandem (két világbajnok szövetségi kapitánnyal talán nagyot nem lehet hibázni :-), nagy csapatok meghatározó játékosaiból áll a védelmük (Chelsea, Barcelona, Real Madrid, PSG, Bayern) és ugyanezen klubokból más játékosaik erősítik a csapatot előrébb is. Megvan a rutin, az európai tapasztalat, a technikai tudás és a kellő agresszivitás ideális elegye bennük.

 

A többi csapat? Nyilván nem lehet messzemenő következtetéseket levonni egy olyan tornából, ahol nem volt ott Németország, Hollandia, Argentína, Portugália, hogy csak a legnagyobbakat említsük, ám ott voltak a spanyolok. Akiket a döntő után sem kell még temetnünk, ám akiknek nem árt, ha végre ráébrednek, pusztán a saját játékuk már nem lesz elég a végső győzelemre. Jókor jött a kijózanító vereség a döntőben, mert most van egy évük arra, hogy némiképp megújuljanak. Szerintem az egyik legfontosabb tanulság: nem bírja el a csapat a második védekező középpályás hiányát. Korábban tökéletesen működött a Xabi Alonso-Senna, majd évekig a Xabi Alonso-Busquets páros, ám ezúttal csak Busquets volt folyamatosan a pályán, az őt kiegészíteni hivatott Javi Martinez végig kispadozta a tornát néhány percnyi epizódszerepet leszámítva…

Az olaszokban nagyon tisztelem a folyamatosan megújulás képességét. A tavalyi Eb-n látott kétcsatáros rendszerről zökkenőmentesen álltak át az egycsatárosra. (Sőt Balotelli kidőlése után a csatárnélkülire, mert Gilardino csak ténfergett a pályán, gyakorlatilag ott sem volt.) Látszott, hogy Prandelli sokat kísérletezget a torna közben, amit úgy vélek, helyesen tett. Sok ígéretes megoldás látszott a fölállásukra. Ha az elkövetkező egy évben kialakul, letisztul a csapat végső formája, és képesek lesznek arra a jelentős ugrásra, ami a mostani szintről a következőre visz, akkor akár a vb-győzelemre is képesek lehetnek.

Uruguay-ban nem kellett csalódnunk. Hozták ugyanazt, amire az elmúlt 3 évben képesek voltak. És az nem kevés! Igazából az ő esetükben a selejtezők több aggodalmat válthatnak ki, mint a vb-n elvárható jó szereplés. Ám ez utóbbihoz, ugye, még ki kellene jutniuk… Ha ott lesznek jövő nyáron, akkor a legjobb 8 közé jutásra mindenképpen alkalmasak. Talán még az elődöntőre is. Több viszont csak inkább nagy szerencsének köszönhetően lehet bennük. Bár… ha már mondjuk, odáig eljutnak, egy meccsen bármi megtörténhet! 🙂

Japán szimpatikus kis csapattal érkezett. Sok jó játékosuk van, ám még kicsit éretlennek tűnnek. Kiváltképp a védekezésben. Ezen a téren van még mit fejlődniük, ám ha ez megvan, akkor legalább a csoportkörből továbbjutásra mindenképpen jók lesznek.

Nigéria és Mexikó ellenben a helyzetkihasználással áll hadilábon. Élvezetes, jó focit játszanak mindketten, de a nagy csapatok elleni sikerhez több kell. Az, amit mutattak, biztató mindkettő számára a vb-selejtezők további küzdelemeire nézve. Ám a vb-n már lényegesen nehezebb ellenfelekkel fogják szembetalálni magukat. És ott (sem) férnek majd bele az olyan nagyvonalú hibák, amelyeket ezen a tornán elkövettek.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük