Miért essen ki a Barca!

Egy FC Barcelona-drukker (1992 óta!) írása

Először is: hogy miért is szeretem a katalán klubot? Erre talán nem is kellene magyarázatot adni, de ha már itt tartunk, ez a honlap is bizonyítja, a látványos, technikás, támadófocit szeretem. És amióta figyelemmel tudom követni a nemzetközi labdarúgást, a Barca ilyen játékot mutat be. Persze voltak kisebb-nagyobb hullámvölgyek, de számomra felejthetetlen a Cruyff-éra DreamTeam-je olyan nagy kedvencekkel, mint Romario, Sztojcskov, Laudrup, Guardiola vagy éppen Bakero, maradandó élmény volt Ronaldo egy éve, a Figo, Rivaldo és a másodvirágzásukat élő ajaxosok ezredfordulós Barcája, Ronaldinho pályafutásának csúcsa, vagy a tegnapi kudarc ellenére is számomra minden idők legjobb FC Barcelonájának tartott jelenlegi társulat, amelyet Xavi, Iniesta, Puyol és Messi fémjelez.

Mielőtt a címet bárki félreértené, még szeretnék két dolgot tisztázni. Az egyik legkeserűbb futballélményem az 1994-es BL-döntő csúnya elvesztése volt. Éppen a Milan ellen! Azaz szó sincs arról, hogy a Rossonerit kívánnám a Barca helyett a negyeddöntőbe. Az alábbiakban azonban szeretném kifejteni, hogy amennyiben nem változtat gyökeresen azon a szemléleten a csapat, amelynek nem csak a milánói 0-2 köszönhető, akkor nincs az a körülmény, amely megérdemeltté tehetné a továbbjutását. És akkor valóban essen is ki!

Nem kell sorolnom az elmúlt pár év fájdalmas BL-kudarcait: Manchester United, Inter, Chelsea… Ha pusztán az eredményt szemléljük, akkor most sokkal rosszabb helyzetben vannak Xaviék. Az AC Milan igenis képes arra, amire az előbb említett klubok voltak a Camp Nou-ban. Így a Barcának nem marad más hátra, mint hogy gyökeres szemléletváltást hajt végre az elkövetkező 3 hétben, és tökéletesen felkészül az ellenfeléből! Na meg persze a múltra alapozva abból, hogy mi várható a visszavágón!

Elfogadhatatlan az az elitista felfogás, hogy mi vagyunk a világ legjobb csapata, minden ellenfélre rákényszerítjük akaratunkat és játékunkat, alkalmazkodjanak csak ők a mi stílusunkhoz. Mi nem fogunk!

Puyol es Iniesta a londoni vereseg utan

Ez a mentalitást nem működött 2010-ben Mourinho Interje ellen, és tavaly tavasszal a Chelsea ellen sem. És sajnos, ugyanez köszönt vissza a tegnapi vérszegény teljesítményben is. Nem kell edzői oklevél ahhoz, hogy kitaláljuk, mi lehet a betömörülő védekezés ellenszere. Széleken megbontani az ellenfél sündisznóállását, gyors passzos labdajáratás félkörben, türelmesen egészen addig, amíg a folyamatosan tolódó védelem egyensúlya pszichikai és fizikai fáradtság révén megbomlik, és akkor halálpontos passzokkal a résekbe, kiugratásokkal gólhelyzetbe kerülni. Továbbá, rögzített szituációk! A szabadrúgás egy olyan fegyver, amiről egy nagy csapat nem mondhat le.

Nézzük ezzel szemben a tegnapi játékot, és úgy általában az ilyen meccseken felmerülő problémákat! Hozzátéve, tavaly a Stamford Bridge-en úgy kapott ki a katalán együttes, hogy számtalan ziccere maradt ki, miközben tegnap Milánóban nem volt egyetlen egy veszélyesnek jó indulattal nevezhető lövése sem (talán Iniesta mellédurrantott löketét leszámítva)! Attól tartok, hogy a meccs végén mutatott lövési statisztikába (6 kapura lövés, ebből kettő on target, máig nem tudom, hogy Xavi “hazaadásán” kívül mi volt a másik) beleszámították a cserék szünetben elkövetett próbálkozásait is…

Labdajáratás. A Barca különösen az első félidőben sokat birtokolta a labdát, de könyörgöm, az nem labdajáratás, hogy a milánóik sétálgatva tolódhattak a labda útjába! Borzasztó lassú és körülményes volt a passzolgatás. Nem tudom, milyen taktikai megfontolás alapján, de megint előjött a régi átok: a játékot a csapat csak a 16-os szélső vonalai meghosszabbítása által bezárt területen tudja elképzelni. Nem játszották meg eléggé a széleket, pedig egyszerű fizikai alaptétel, hogy nagyobb területen több esély van a biztonságosabb, nagyobb szögű passzokra, és pláne arra, hogy megbontsuk az ellenfél védekezését. Ehhez mondjuk, néha az sem ártott volna, ha a széleken játszók fel merik vállalni a cselt, megverik  védőjüket és a védelem vonala mögé kerülnek. Ne mondja nekem senki, hogy erre Iniesta, Dani Alves, Jordi Alba vagy Pedro nem képesek!

De ha nem képesek, akkor vigyük ki szélre Messit, aki tegnap a mezőny messze leggyengébbje volt, gyakorlatilag értékelhetetlen megmozdulás nélkül, futóteljesítménye nem volt, a sétateljesítményét pedig 120-150 méter közöttire lőhetjük be. (És ahogy tavaly a Chelsea ellen Londonban, ezúttal sem lőtt kapura…) Ha pedig már Messi sem képes levenni egy-egy embert a szélről befelé vagy az alapvonal felé törve, akkor pedig azt kell mondjam, semmi keresnivalója a csapatnak a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének mezőnyében.

Most persze ellenvetheti bárki, hogy az időnként veszélyesen kontrázó Allegri-legények ellen nem mehetett annyira előre Dani Alves vagy Jordi Alba. Erre csak azt tudom mondani: ez a Barca játékának elengedhetetlen eleme. Ha ők nem segítik olyan aktívan a támadásokat, akkor szó szerint szárnyaszegetté válik a csapat. Évek óta hiányolom a Guardiola-éra első két évére jellemző agresszív visszatámadást is labdavesztés esetén, amikor pl. Messi 40-50 métert is üldözte a labdát (és többnyire visszaszerezte) olyan energiákat mozgósítva, amit most kb. egy egész meccsen használ el.

Nem érdekel a rekordokat döntögető gólmennyiség, teszek a négy aranylabdájára, egy igazi világklasszis játékost az jellemez, hogy ilyen meccseken, amikor nem megy a csapatnak, és mondjuk, neki sem, megrázza magát és egy villanással eldönti találkozók, kupák sorsát. Erre képes volt egy Andrade, egy Puskás, egy Pelé, de hogy közelebbi példát említsek, egy Maradona, egy Zidane. Messi egyelőre nem mutatkozott be erről az oldaláról!

És az utolsó pont: szabadrúgások! Képtelen vagyok felfogni, hogy egy olyan klubnál, ahol az utóbbi 20 évben mindig is voltak jó szabadrúgáslövők (mit jók, félelmetesek: Koeman, Sztojcskov, Rivaldo), ez a vonal elhalni látszik. A Real ellen retteg szabálytalankodni minden ellenfél a tizenhatos előterében, mert Ronaldo vagy Özil számára egy-egy ilyen rögzített szituáció tálcán kínált gólhelyzettel ér fel. Ezzel szemben a Barca ellen bárki büntetlenül szabálytalankodhat, nem kell tartani a következményektől. (Az, hogy Xavinak vagy Messinek szökőévenként egyszer elsül a lába szabadrúgásból, nem következmény.) Pláne, ha nem is nagyon kényszerítik faultolásra az ellenfeleket.

Egy szó mint száz, a lecke fel van adva! És hogy mi a lecke? Gyakorolni a gyors, kombinatív játékot, azt, amit pár hete bemutattak a Malaga ellen. Ebben benne van a sok hiba lehetősége? Igen! Tessék gyakorolni az agresszív és összehangolt visszatámadást a labdavesztések esetére – mert gólt nem kaphat a csapat a Camp Nouban, különben reszeltek! Erősíteni a szélsőjátékot bepasszokkal, beadásokkal, és tengeteget gyakorolni a szabadrúgáslövést. Amit viszont csak akkor lesz alkalom használni is, ha mind a szélen, mind középen a támadóharmadban, az előbb gyors labdajáratással szétzilált védelmi vonalba be mernek majd törni csellel a fiúk, mert akkor már csupán szabálytalanul lehet őket megállítani!

Ha mindezt nem fogadják meg, akkor szégyenszemre ki fognak esni! 2007-ben búcsúzott utoljára a Barca BL-nyolcaddöntőben. Azóta ötször bejutott a legjobb négy közé. Fájó lenne egy ilyen széria után ily csúnyán végezni…

Kategória: Álomfoci-blog | A közvetlen link.

Miért essen ki a Barca! bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Visszajelzés: Katalán katasztrófa | Álomfoci

  2. Visszajelzés: A Barca az El Clásicók hete előtt | Álomfoci

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>