Klubcsapatok és beceneveik

Az alomfoci.hu-n, más honlapokon, újságcikkekben olvasható volt, de beszélgetések, közvetítések során is elhangzott már sokszor egy-egy futballcsapat alternatív elnevezése valamilyen jellemzője alapján, ami általában a mez színét, a csapat stílusát vagy csak egyszerűen a saját nyelvi megfogalmazását takarja.

Focicsapatok beceneve - az Arsenal = Ágyúsok címereArsenal: The Gunnersaz Ágyúsok, a klubcímerben látható ágyúról, mivel a woolwichi Royal Arsenal fegyvergyár munkásai alapították.

Chelsea: The Blues – a Kékek (mezszín)

Liverpool: The Redsa Vörösök (mezszín)

Manchester United: The Red Devils – a Vörös Ördögök, egy vörös ördög a címerben is látható, ám nem innen származik az elnevezés, azt már korábban kivívta magának az egyesület és ez a szimbólum csak az 1960-as években került be a megújított címerbe.

Newcastle United: The Magpies a Szarkák, a fekete-fehér csíkos mez miatt

Tottenham Hotspur: Spurs – a rövidítés egyértelmű, a Hotspur névnek viszont története van. A klubot a Hotspur Cricket Club tagjai alapították Hotspur FC néven 1882-ben. A Hotspur név maga kapcsolatba hozható Sir Henry Percyvel, aki Sir Harry Hotspurként vagy pusztán Hotspurként is ismert többek között Shakespeare IV. Henrik című drámájából is. Utódai Tottenham környékén birtokoltak földeket.

Focicsapatok beceneve - Bayern München = bőrnadrágosok

Ribery bajor bőrnadrágban az Oktoberfesten

Bayern München: FC Hollywood, bőrnadrágosok, bajorok, Der Rekordmeister – bece- és főleg csúfnevekért a bajoroknak nem kell a szomszédba menniük. Németország futballközönségét megosztja a klub. Van, aki imádja, és van, aki utálja. Közömbös azonban senki sem marad iránta. Az FC Hollywood az állandó felhajtást és csinnadrattát kedvelő egyesület találó megnevezése, de e mellett, ha csak a sportbeli teljesítményre figyelünk, a “rekordbajnok” titulus igencsak tekintélyes. A lokális kötődés a helyi hagyományokhoz (pl. hogy a müncheni sörfesztiválon (Oktoberfest) kötelező a futballisták és kedveseik megjelenése bajor népviseletben) hozza a többit magával. A “Zieht den Bayern die Lederhosen aus!”, azaz “Húzzátok le a bajoroknak a bőrnadrágjukat!” rigmusok minden ellenfél szurkolói részéről elmaradhatatlan, csakhogy ez ritkán sikerül bármelyik csapatnak is. Az utóbbi időben pedig egyenesen lehetetlennek tűnik.

Bayer Leverkusen: Die Werkself – gyógyszergyáriak, a klubot a Bayer gyógyszeripari konszern munkásai alapították és kezdettől fogva élvezhették a vállalat vezetésének támogatását.

Borussia Dortmund: Die Schwarzgelben– sárga-feketék (mezszín)

Borussia Mönchegladbach: Die Fohlen – a csikók, a 70-es évek fiatal csapata érdemelte ki, életkorátlaga, valamint gyors, agresszív játékstílusa miatt. A Borussia név Poroszország latin nevét rejti, ami az egykori porosz koronához tartozó területekre vonatkozott, így a királyság magjától távol eső nyugatnémet területeken előszeretettel illesztették futballklubok neve elé.

Schalke: Die Königsblauena Királykékek, a klub eredetileg a “Die Knappen”, a bányászok becenevet viselte, mivel soraiban sok gelsenkircheni bányász játszott, miután egyesültek a Schalke-i Tornaegyelettel, majd átvették annak királykék-fehér klubszínét, az előkelőbb királykékek elnevezés pedig rájuk ragadt.

Hertha BSC: Die Alte Dame – Öreg Hölgy, ilyen szempontból az olasz Juventus névrokona, 1892-es alapítása miatt érthető is az elnevezés. A Herta a századforduló egyik népszerű női keresztneve volt. Az egyesületet egy 16 és 17 éves testvérpár alapította, akik az apjukkal a Hertha nevű gőzhajón utaztak nem sokkal előtte, a hajó kéménye kék-fehér-sárga színben pompázott, ami az új klub színe is lett egyben, majd idővel lekopott róla a sárga, és így maradt a csapatindulóban is felhangzó “Blau-Weisse Hertha”.

VfB Stuttgart: Die Schwabena svábok, Baden-Württemberg tartomány székhelyén a németeken belül megkülönböztetett svábok élnek, ennek ugyanúgy mint a Bayern München esetében a bajorok megnevezésnek a számos idegenlégiós miatt manapság már nincs sok értelme.

VfL Wolfsburg: Die Wölfea Farkasok, az autógyári (Volkswagen) csapat az otthonának helyet adó településnévről kapta becenevét. (Wolfsburg = Farkasvár) Egykori edzőjük a névhez méltóan Wolfgang Wolf volt 🙂

Fiorentina: Viola – a lilák, a mezük színe után

Focicsapatok beceneve - Juventus = Zebrák

Juventus: la Vecchia Signora, le zebreaz Öreg Hölgy, zebrák, az első név játék a szavakkal, hiszen a torinói egyetemisták által alapított klub neve a latin fiatalság szót takarja, miközben a kezdeti évtizedekben a szurkolók által a klub iránt érzett “szerelem” és hűség feminin vonásokkal ruházta fel a Juvét. Dél-olasz migránsok, akik nagy számban érkeztek Torinóba, hogy a FIAT konszern gyáraiban dolgozzanak, szintén nagy számban váltak akkoriban Juventus szimpatizánsokká, amiért az “Olaszország barátnője” becenevet is a csapatra aggatták. A zebrák név a fekete-fehér csíkos mez miatt kézenfekvő.

Udinese: Zebrette – a kis zebrák, a Juvéhoz hasonlóan fekete-fehér csíkos mezben játszanak, ám a nagy és sikeres torinói klub mellett nekik csak a kicsinyítőképzős változat juthat.

AC Milan: i Rossoneria piros-feketék (mezszín)

Napoli: I Ciucciarellia kis szamarak, eredetileg csúfnév, mert 1926-27-ben olyan gyengén szerepeltek, miközben címerükben ló volt látható, de a klub átvette és kabalafigurává tette a szamarat.

AS Roma: i Lupia farkasok, a klub címerében is látható a farkas, de kézenfekvő az ókori Róma alapítóinak legendája miatt is, hiszen Romulust és Remust egy nőstényfarkas táplálta csecsemőkorukban…

Real Madrid: Los Blancos/egy időben: Los Galacticosa fehérek (mezszín), illetve a Galaktikusok azokban az években, amikor Ronaldo, Zidane, Raul, Figo, Beckham és még sokan mások fémjelezték a csapatot, gyakorlatilag minden évben egy-egy újabb aranylabdást vásárolva. Gyakori elnevezés még a Real előtag miatt is a Királyi Klub, továbbá a nyolcvanas éveket uraló Realt hívták még La Quinta del Buitrének, azaz Butragueno ötös fogatának, ami arra utalt, hogy az akkori Real 5 saját nevelésű játékosra épült: Emilio Butragueno (az ő beceneve volt az El Buitre), Manolo Sanchis, Martin Vazquez, Michel, Miguel Pardeza.

FC Barcelona: Barca/Blaugrana/katalánok – rövidítés a város-, csapatnévből, a mezszín: gránátvörös-kékek, és mivel az egyesület több mint klub (més que un club), hiszen a katalán nemzeti öntudat legeklatánsabb kifejeződése is egyben, ezért gyakran csak katalánoknak hívják őket, ami, ha belegondolunk, hogy az elmúlt szezonban volt olyan pillanat, amikor kizárólag saját nevelésű játékos volt Barca mezben a pályán, teljes mértékben indokolt is…

Atletico Madrid: Los Rojiblancos/Los Indios/Los Colchonerosa piros-fehérek elnevezés a csíkos mez és klubcímer miatt magyarázatot nem igényel, ugyanakkor ehhez kapcsolódik a Los Colchoneros (=matrackészítők) gúnynév is, mivel a csíkok régimódi matracokra emlékeztették a rosszmájúakat. Az indiánok elnevezés pedig a 70-es évekből eredeztethető, amikor is a külföldi játékosok leszerződtetését korlátozó rendelkezés feloldása után nagyszámú dél-amerikai futballistát vásárolt a klub. Persze, a rossznyelvek szerint az indiánok elnevezésre is van alternatív magyarázat, a stadionnal ugyanis a folyóparton kempingeztek, csöveztek…

Focicsapatok beceneve - Atletico Madrid = Matracosok

A folyó és a modern stadion a partján. Manapság már nem tűnik csövezésnek…

FTC: Fradi – a Ferencváros német elnevezéséből (Franzstadt) eredő becéző rövidítés.

DVSC: Loki – a debreceni klub “vasutas” múltjára történő utalás.

River Plate:  az argentín topcsapatnak több bece- és gúnyneve is akad. A Milliomosok (Los Millonarios) arra utal, hogy az 1930-as években drágán tudtak sztárjátékosokat igazolni. A La Banda (A Csíkosok), a mezükön és a címerükön átlósan húzódó piros csíkra utal. De ugyanez a kifejezés jelenthet bandát, ganget is. Csúfnevük 1966-ra megy vissza, amikor is a Libertadores Kupát gyakorlatilag megnyert meccs végén a kezükből engedték ki: 2-0-ra vezettek, a Penarol azonban az utolsó percekben egyenlített, majd a hosszabbításban még újabb 2 gól szerezve elvitte a kupát. Pár nap múlva a hazai bajnokságban az Atletico Banfield szurkolói döglött csirkéket dobáltak a gyepre. És innentől kezdve rajta ragadt a River Plate-en a “csirkék” (Gallinas) gúnynév. (forrás: https://www.vice.com/es/article/kbmgy9/river-plate-por-que-gallinas)

Teszteld a focival kapcsolatos elméleti tudásod érdekes, szórakoztató és néha vicces kvízjátékainkkal!

Foci kvíz illusztráció

 FOCI KVÍZEK >>>

10 hozzászólás a(z) “Klubcsapatok és beceneveik” bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük