A legizgalmasabbnak ígérkező meccsekből szemezgetve…

Európa

Az egyik legjobb párosítás péntek estére a délszláv csúcstalálkozó lesz. A fiatal szerb csapatnak létfontosságú lenne a győzelem a horvátok vendégeként, különben menthetetlenül lemarad az éllovas belga és az említett horvát csapattól.

A németek mögötti (??? – ne feledjük, Zlatanék ikszeltek a Nationalelffel, azaz papíron még a csoportelsőségük is benne van a pakliban) második helyért meccselnek a svédek az írekkel, míg a bosnyák–görög párharc a G-csoport döntőjének ígérkezik, igaz, ha a szlovákok hozzák mindkét meccsüket a papíron gyengébb ellenfeleikkel szemben, akkor felzárkózhatnak az éllovasokhoz.

Érdekes meccs lesz a lengyel–ukrán is, cél a csatlakozás a csoport élén álló Montenegro–Anglia pároshoz. Persze, az esetleges vesztes sem marad le vészesen, hiszen a gyengébb csapatokkal még csak ezután játszanak, az éllovasokkal pedig játszottak egy-egy értékes döntetlent. Aztán persze kedden összecsapnak Rooney-ék is Vucsinicsékkal.

Érdekes menetrendet alakított ki csapatának a Dán Labdarúgó Szövetség. Első ránézésre gyengén kezdett a selejtezőkön, hiszen 3 meccsből két pontja van. Csakhogy eddig csak a riválisaival játszott. Az olaszok elleni vereség mondhatni belefért, papírforma volt, a csehekkel és a bolgárokkal játszott két döntetlenen pedig most javíthat, mivel ezzel a két közvetlen riválissal játszik pénteken és kedden. Ha a dán válogatott jól jön ki ebből a körből utána “már csak” a kötelezőket kell hoznia…

A mi csoportunkban a románok jövő hét kedden Hollandiába látogatnak, ezért lenne lényegbevágóan fontos a már említett győzelem ellenük és legalább 1 pont Törökországból. Ez esetben ugyanis meg tudnánk lépni tőlük!

A legnagyobb meccs a keddi játéknapon, sőt a hosszú hétvégén lezajló vb-selejtezők körében, a Franciaország–Spanyolország összecsapás lesz. Itt gyakorlatilag eldől a csoportelsőség. Mondanám, hogy a spanyolok messze esélyesebbek, de legutóbb is megtréfálta a La Rojast a Tricolore.

Dél-Amerika

Nagy könnyebbség a CONMEBOL-országoknak, hogy Brazília házigazdaként vesz részt a világbajnokságon, így egy tuti hely szabaddá vált. Ehhez képest a legutóbbi vb-ken rendszeres résztvevő, a 2011-es Copa America döntőse Paraguay csontutolsó, mondhatni reménytelenül lemaradva, bár az 5., play-offot jelentő hely csak 5 pontnyira van. Ja, és a Copa America-bronzérmes Peru meg utolsó előtti… Talán ennyit ér a kontinenstorna. (A nyertes Uruguay is csak pótselejtezős pozícióban van jelenleg.)

Nagy meccsek tehát nem várhatók. Az éllovas argentínok a 4. Venezuelával játszanak, mely utóbbi aztán a 3. Kolumbiával is találkozik, így akár le is csúszhat a még vb-részvételt jelentő helyezésről.

Ázsia

Itt már két ötös csoportban folynak a küzdelmek, ahonnan a csoport első két helyezettje kijut Brazíliába a 3-ok pedig a play-off lehetőségért meccselnek majd. Olyan párosítás most nem lesz, amire felkapnánk a fejünket. A japánok utcahosszal vezetnek, az ausztrálok eddig szerényebben tolják, de az ő 2. helyük a csoportjukban sem lehet nagyon kérdéses, a másik csoportban, ahol nagyon kiegyenlítettek az erőviszonyok, meglepetésre Üzbegisztán vezet és most a tökutolsó Libanon ellen lép majd pályára. Azaz megerősítheti vezető pozícióját, habár Dél-Korea csak 1 ponttal van mögötte és egy meccsel kevesebbet játszott. Mindenesetre érdekes lenne a vb-mezőnyben egy ilyen alakulattal találkozni.

Afrikában még korai lenne bármiről nyilatkozni. Bár az Afrika Kupa-döntős Burkina Faso csoportutolsó helye furcsának tűnik. Óceániában továbbra is Új-Zéland az úr, nekik igazán komoly kihívójuk majd a play-offon lesz. A CONCACAF-zónában Mexikó–USA lesz kedden. Ne tévesszen meg senkit, hogy egy meccs után az utolsó csoportkörben a két sztárcsapat az utolsó két helyet foglalja el. Itt 6 csapatból 3 biztosan, egy pedig pótselejtezőn juthat el Brazíliába, azaz ebben a körben már nem lehetetlen odakerülni a húsos fazékhoz. Még akkor is, ha az USA veresége Honduras-szal szemben meglepetés volt. A közép-amerikaiak most bebizonyíthatják, nem a Klinsmann-csapat kisiklása volt az első meccs, hiszen pénteken a mexikóiakkal mérik össze tudásukat. Ilyen formán Mexikónak egyébként elég nehéz a sorsolása. Ha ebből a két meccsből nem jön ki jól, akkor még lehetnek gondjaik.

Nem túlzás azt állítani, hogy a következő bő egy hét alatt eldől a nemzeti tizenegyünk sorsa. Versenyben maradunk-e a pótselejtezőt érő 2. hely megszerzéséért folytatott küzdelemben, előnyt szerzünk-e, vagy lemaradunk…

Az eddigi szereplésünk biztató, a pénteki meccshez kapcsolódó előjelek viszont nem túl kedvezőek. Az üres stadion azért reméljük, nem szegi kedvét a fiúknak, és még így is kettőzött erővel hajtanak majd. Mert csak a 3 pont jelenthet üdvözülést! (Figyelmükbe ajánlom a Lazio Stuttgart elleni Európa Liga visszavágóját.)

Nézem a keretet, és nagyon attól sem vagyok feldobva. Sok meglepetés ugyan nem éri az embert, Egervári egy kialakult kerettel vág neki a Románia és Törökország elleni selejtezőknek. Mégis. Én személy szerint sokallom a hazai bajnokságban edződött játékosok számát (12 a 24-ből, azaz pont a fele). Értem én az álláspontját, még azt se mondanám, hogy nem volt igaza egyik-másik futballistával kapcsolatban, akik miatt előzőleg fanyalogtam, de azt azért szögezzük le: a magyar élvonal nem lett jobb az elmúlt 1-2 évben, míg nagyszámú játékosunk rúgja a bőrt (vagy legalább koptatja a kispadot) magasabban jegyzett bajnokságokban.

Ha egy külföldinek megmutatom a listát, visszakérdez, a DVTK és a Haladás az NB1 élcsapatai? Hááát, nem éppen… Persze, megértem, hogy a Győrből vagy a Vidiből a sok idegenlégiós miatt nehéz magyar futballistát behívni, de én továbbra is azt vallom, valaki vagy emelkedjen ki nagyon a gyenge NB1-es színvonalból, vagy menjen külföldre, és ott bizonyítson. Nem vitatnám, hogy Rudolf válogatott szintű játékos, de az azért elkeserítő, hogy idegenlégiósként gyakorlatilag mindenütt megbukott, és jelenleg még idehaza sem rúgott egyetlen gólt sem. Ilyen feltételek mellett nálam nem lehetne kerettag!

Ennyi erővel be lehetett volna hívni Juhászt is, akinek a pályafutása szintén meglehetősen elszomorító módon alakult. A védelmünk bejáratott nevekből áll, de nagy baj, ha a két szélén mondjuk Varga és Halmosi révén középpályások kénytelenek védőt játszani. Varga a Bundesliga-sereghajtó Fürthben is védekező középpályást játszik, egyelőre nem nagyon tudta azonban felvenni a német bajnokság ritmusát. A Fürth legjobbja egyébként a balszélső középpályás Stieber, aki sajnos, most sérült, és ő posztjából adódóan Dzsudzsák miatt nem fér be a válogatottba. Jelenleg mindkettőjüknél jobb lenne a szintén sérült Huszti, aki viszont Egervárival akasztotta össze a bajszát.

Hajnal nem alapember a gyengélkedő Stuttgartban, Pintér legalább játszik a Zaragozában, amikor egészséges, sajnos, sokat sérült, és csapatával a bentmaradásért küzdenek. Dzsudzsák és Koman ugyan alapember a csapatában, de mindketten egy középcsapatban játszanak a nem túl magasan jegyzett orosz bajnokságban. Ennél talán mindketten többre hivatottak.

Szabics relatív sokat játszik, de szintén nem ő Peter Hyballa Sturm-tréner elsődleges választása, ha a csatárposzt szóba kerül. Szalai abszolút alapember Mainzban, de az idei naptári évben már messze jár a szeptember-októberi gólözönétől. Ahogy egy külön bejegyzésben is foglalkoztam vele, a mezőnyjátéka jelentősen javult, ám ennek úgy látszik, a gólérzékenysége látta kárát. Néha az az érzésem, hogy hiányzik belőle a ragadozó ösztön, ha csapattársai elhúznak a szélen, általában abból a támadásból, amit mélységbe visszalépve épp ő indított el, nem robban be a 16-oson belülre olyan elszántsággal, mintha mindenáron gólt akarna  szerezni. Rendszerint Ivanschitz mögüle előbb ér oda, hogy lecsapjon az ilyen labdákra. Lényegesen gólratörőbben kellene játszania… A Bundesligában és a címeres mezben is!

Összességében a cél minimum 4 pont a két meccsből. Idehaza muszáj nyerni, és a törököktől is el kellene hozni legalább egy pontot.

De térjünk rá a meccsre, ami nagy csapatok között ritka kivételként igencsak szórakoztató volt. Lendületes, látványos támadásokat vezettek mindkét oldalon, mivel a németek szokásos támadófutballjukat erőltették és a tempót is ők diktálták, miközben a franciák kompaktan védekeztek, és fantasztikus kontrákat vezettek.

A meccset tekinthetjük a klubbéli csapattársak találkozójának is, mert feltűntek arcok mindkét oldalon az Arsenal (Sagna, Koscielny, Mertesacker, Podolski), a Bayern (Ribery, Lahm, Müller, Gomez, Kroos), vagy éppen a Real (Benzema, Özil, Khedira) keretéből. Közülük nem egy érdekes párharc alakult ki: Podolski–Sagna, Lahm–Ribery. Továbbá abból a szempontból is érdekes volt az egész, hogy a bajorok és az ágyusok a BL-nyolcaddöntőben is hamarosan találkoznak.

Mindkét csapat csaknem a legerősebb összeállításban lépett pályára. A német kapuban Manuel Neuert ezúttal René Adler helyettesítette, amitől persze cseppet sem lett gyengébb a Nationalelf. (A kapus kálváriájáról többet itt olvashatsz.)

Aztán a második félidőre is meg tudta lepni az embert a német szakember. Gomezt lecserélte, helyére Kroos jött be. Pontosabban nem a helyére. Már láttuk az Eb-elődöntőben, Kroos szélen nem válik be. Védekező középpályásként, de leginkább irányítóként viszont nagyon jó. Egyetlen probléma: a német válogatottnak Özil személyében már van egy világklasszis irányítója, aki a kivételes tehetségét ezen a meccsen is számos alkalommal megcsillogtatta. Számomra a mezőny legjobbja volt! Löw húzása azonban: Özil tolódjon fel ék pozícióba és a helyét vegye át Kroos, akinek a beilleszkedés annyira nem igazán sikerült.

Ennek ellenére a győzelmet behúzták, egy meglehetősen lesgyanús góllal, ami Real-üzemben került legyártásra, Özil galaktikus passzát követően a védekező középpályás Khedira csatárokat megszégyenítő befejezésének köszönhetően. Előtte az egyenlítő gólt a csatárból támadó középpályássá fejlesztett Müller szerezte. (Ha már homár, akkor miért nem ő lépett fel Gomez helyére? Szokott ott játszani… Ja, hogy sem Kroos, sem Özil nem lett volna jó a jobb szélen? Ki tudja, akkor nem Kroost kell behozni, Nummer eins. Nummer zwei, a második félidő német kontráiban Özil gyakran jobb szélről vezette a támadásokat. Azaz mégis tud ott játszani a fiú…

Tanulság? A németek is elkezdtek a spanyolok csatáérnélküli játéka irányába fejlődni? Csak remélni merem, hogy nem…

René Adler (a neve németül sast jelent) újra a német válogatottban!

Hosszú utat tett meg a tehetséges kapus eddig. Évekkel ezelőtt fiatal kapusként élt a lehetőséggel és kiszorította a Bayer Leverkusen kapujából Jörg Buttot, majd a válogatottba is beverekedte magát: a 2008-as Eb-n 3. számú kapus volt Lehmann és Enke mögött az ezüstérmes Nationalelfben.

Aztán Lehmann visszavonult, és úgy tűnt, a vb-re készülő csapatban ő lesz a 2. számú kapus Robert Enke mögött, onnan pedig már csak egy lépés a kezdőbe kerülés… Különös a kapussors. Egy edzőnek el kell köteleznie magát egy hálóőr mellett, akit a második számú portás csak kivételes esetben szoríthat ki a csapatból, mégha oly kicsi is a kettejük közötti különbség. A német válogatott történetét végigkísérik a nagy kapusegyéniségek közötti rivalizálások, elég csak Toni Schumacherre és Uli Steinre, illetve Oliver Kahnra és Jens Lehmannra gondolni.

Jörg Butt, aki 2002-ben védett a BL-döntős Leverkusenben, a vb-n a szintén ezüstös válogatottban azonban csak harmadik számú kapus volt a fentebb említett két kollégája mögött, talán nem is gondolta, hogy egy “kölyök” szorítja ki a gyógyszergyári csapat kezdőjéből, miután egy kiállítást követően kényszerpihenőre vonult. Egy kapus csak így kerülhet ki a kapuból, sérülés, kiállítás vagy valami hasonló folytán.

Ha a világbajnoki címvédő Pumpido nem sérül meg a 90-es vb-n, talán soha nem ismeri meg a világ a futballtörténelmet író Goicoecheát. Toldo nem lett volna Eb-hős 2000-ben, ha nincs Peruzzi egója és Buffon torna előtti sérülése. És ki tudja, hogy alakul René Adler pályafutása, ha Buttot 2007 elején nem állítják ki egy meccsen? A drámai fordulatok sora azonban ezzel nem véget ért, hanem épp csak elkezdődött.

2009 őszén, habár Joachim Löw szövetségi kapitány nyíltan nem akart idő előtt elköteleződni, de egyértelmű volt: a világbajnokságra, szokás szerint esélyesként készülő német labdarúgó válogatottban az első számú kapus Robert Enke. Aztán a magánéleti problémákkal és szorongásokkal küszködő kiváló kapus sajnálatos módon véget vetett életének. Adler nyilván nem ilyen módon szerette volna elérni álmai megvalósulását, ugyanakkor tény, 2010 tavaszára formája miatt megérdemelten ő lett a Nationalelf kezdő kapusa, aki mellett Löw le is tette a garast…

Aztán rövid időn belül egy bordasérülés miatt kénytelen volt lemondani a részvételt a világbajnokságon, ahol a német válogatott a legélvezetesebb futballt játszva bronzérmet szerzett, a helyetteséből pedig első számú kapussá előlépő Manuel Neuer kirobbanthatatlanul bevédte magát a csapatba. Adler mélyrepülése pedig folytatódott: klubjában, a Bayer Leverkusenben is kiszorult a csapatból, mert Bernd Leno egy fiatal titán ezúttal az ő kárára élt a kapuba kerülés lehetőségével. Adler felépülése után a padot koptatta a 2011-2012-es szezon végéig, amikor is lejáró szerződését már nem hosszabbították meg…

Egy kis időre visszakanyarodva Jörg Butthoz, akit a sors némileg azért kárpótolt. Az inkább magabiztosan értékesített 11-eseiről, mint védéseiről ismert kapus elment a Bayern Münchenhez cserekapusnak, ahol azonban a Kahn-éra utáni kísérletezgetések csikó kapussal nem váltak be, és a BL-döntőig menetelő bajorok elővették a nagy rutiniét. Butt nem okozott csalódást, de ezúttal sem sikerült Bajnokok Ligáját nyernie, viszont 3. számú kapusként egyfajta gesztus keretében meghívót kapott a válogatottba a vb-re. Éppúgy, ahogy 2002-ben, azzal a különbséggel – és ez nemes húzás volt Löwtől, hogy a bronzmeccsen ő védhetett, és bizony fantasztikus bravúrjai is kellettek ahhoz, hogy a németek 2006 után 2010-ben is odaérjenek a dobogó legalsó fokára. Ez így gyakorlatilag szép befejezése lehetett a pályafutásának, hiszen a Bayernből hamarosan “kikopott”, ott ugyanis már egy klasszis kapus leszerződtetése került előtérbe.

Manuel Neuer a Schalkéból a bajor fővárosba váltott, hogy csillaga még feljebb íveljen, miközben Adler a pokolban járt. Érdekes, hogy a Hamburger SV volt a menedéke Frank Rostnak, akit sokévi szolgálat után a “kölyök” Neuer “túrt ki” a Schalke kapujából. És bizony 2012 nyarán René Adlernek sem maradt más választása, mint aláírni a kikötővárosi csapathoz, amely egykor – akár nem is olyan rég – szebb napokat is látott.

Az új szezon nem indult valami ígéretesen. 3-ból 3 zakó, csak Adler félelmetes védéseinek volt köszönhető, hogy ezeket a meccseket megúszták szoros vereségekkel. A sajtó már ekkor a válogatott keretbe követelte a kapust – véleményem szerint is jogosan. A Sas felszállt és újra élvezni kezdte a magaslati levegőt. A HSV időközben egy jó sorozatnak (az utolsó pillanatban még leigazolt van der Vaartnak), na, meg Adler továbbra is meglévő fantasztikus formájának köszönhetően felkapaszkodott a középmezőnybe, akár nemzetközi kupaindulást érő helyről is álmodozhat. És a sajtó sem maradt üres kézzel: a holnapi Hollandia elleni barátságos meccsen René Adler két év után újra ott lesz a keretben.

Az új szezon 11 bajnokiján bizonyította, hogy válogatott képességű kapus. Ugyanakkor a szerénysége miatt nem érzi úgy, hogy most akkor be is jelentkezett az 1-es számú mezért, azt egyelőre nehéz lenne elvitatni a világ egyik legjobb klubcsapata és válogatottja megkérdőjelezhetetlen hálóőrétől. De idővel akár vissza is szerezheti az őt megillető (vagy legalábbis két éve megilletett) helyet a Nationalelfben. A Sas és a birodalmi sas újra egymásra találnak.

Addig pedig marad a fogadás, amit csapattársával, Rafael van der Vaarttal kötött. A holland-német meccs vesztese a másik válogatott mezében kénytelen edzeni a következő hamburgi tréningen.

Emberi nagyságáról pedig csak annyit, néhány napja Robert Enke halálának 3. évfordulóján megemlékezett tragikusan elhunyt kollégájáról-riválisáról, és a depresszió, mint betegség tabutlanítására, valamint az ebben szenvedők segítésére szólított fel…

Németország-Svédország 4-4!

De rég vártam már egy ilyen meccsre! Hányszor keseregtem, hogy a mai futballból szinte teljesen kivesztek a nagy fordítások, a felejthetetlen meccsek. És most tessék! Abban nem tévedtem, hogy a németek és Zlatan miatt jó meccs lett az összecsapásból, és sokáig úgy tűnt a legalább kétgólos német győzelem is összejön, mert a továbbra is lenyűgöző Reus vezérletével már 4-0-ra is vezetett a Nationalelf, amely Giovanne Elber szerint 1 órán át úgy futballozott, ahogy azt egy világbajnoktól várnánk el, aztán az utána következő félórában, mintha elfelejtettek volna játszani a fiúk. A skandinávok pedig köszönték szépen és a durva védelmi hibákat az összesen 4 kaput eltaláló lövésükből 4 góllal büntették. Hogy igazán fájjon a németeknek, Elm a 93. percben egyenlített, és ennek a bravúrnak az értékéből az sem von le semmit, hogy Ibrahimovic a gólt megelőzően lekönyökölte Mertesackert, aki emiatt tálalt fejjel a CSZKA Moszkva középpályása elé.

Spanyolország – Franciaország 1-1

A tényleges világbajnoki címvédő is csak időnként futballozott világbajnok formában, már legalábbis akként, ahogy azt tőlük megszokhattuk. A hanyag elegancia és magabiztosság azonban megbosszulta magát. Az a kissé túlzó elbizakodottság, miszerint a spanyolok néha tényleg úgy tűnnek, nem hiszik el, hogy akár pórul is járhatnak, sokáig megalapozott volt, mert vagy Casillas földöntúli védése, vagy Ramos önfeláldozó mentése, vagy a szerencse mindig kisegítette őket a bajból. Elég mondjuk csak Robben helyzeteire gondolni a vb-döntőben, de akár boncolgathatnánk a Paraguay elleni vb-negyeddöntő tanulságait is, ugyanez volt a helyzet akkor, amikor Rakitic fejese kimaradt idén nyáron az Eb utolsó csoportmeccsén, vagy amikor senki nem gondolta Spanyolországban és a La Rojas háza táján, hogy Fabregas tizenegyese a kapufáról kifelé és nem befelé pattanhat a portugálok elleni tizenegyespárbajban az Eb-elődöntőben. Most azonban éppen ez ütött vissza. Mert Fabregas tizenegyese konkrétan kimaradt.

Pedig az első félidőben bírói segédlettel még túlélték Menez gólját, holott a PSG támadó középpályása nem volt lesen, konkrétan a labda vonala mögött állt abban a pillanatban, amikor Benzema bestukkolta neki a labdát a bal oldalról. A franciák ugyan a meccs nagy részében keresték a labdát, ahogy az szokásos a spanyolok ellen, ám főleg a második félidőben számos veszélyes ellentámadást vezettek, és például kapura lövésük lényegileg nem volt kevesebb, mint a spanyoloknak. Arbeloa miatt a jobb oldalon sebezhetőbb spanyol védelemnek gyakran meggyűlt a baja Riberyvel vagy az oda kihúzódó Benzemával. Az előbbi aztán a 94. percben sokadjára elszáguldott a szélen és a beadására érkező Giroud fejesét már nem lehetett megúszni…

Egy olyan csoportban, ahol gyakorlatilag a spanyolok egyetlen igazi ellenfele északi szomszédjuk, nagy luxus volt így kiengedni a meccset és a vezetést a kezükből. Nem mintha aggódnék a vb-részvételük miatt, de ezért a meccsért még súlyos árat fizethetnek a jövőben.

folyt. köv.

Ma este néhány igen pikáns összecsapásra kerül sor a világbajnoki selejtezők európai csoportjaiban, ráadásul a magyar válogatottra is nehéz ellenfél vár.

Olaszország – Dánia

Két Eb-résztvevő meccsel majd a Giuseppe Meazza stadionban. A dánok nem vettek repülőrajtot, ám a csehek és a feltűnően jól kezdő bolgárok ellen a döntetlen egy ilyen kiegyenlített csoportban, ahol csak az olaszok emelkednek ki, nem meglepő. A Prandelli-csapatba a nyár óta visszakerült az akkor bundagyanú miatt mellőzött Criscito, és úgy tűnik, a mester talált helyet Montolivónak is Pirlo mellett. Csatárposzton is kísérletezget, és az örmény meccstanulsága szerint a rögzített szituációk nagyon fekszenek az azurriknak. Ebben mondjuk a dánok is jók. De az bravúrszámba menne, ha pontot tudnának szerezni az oroszlánbarlangban. Pedig nagy szükségük lenne rá! Szerencséjükre a második helyért vívott küzdelemben riválisaiknak tekinthető bolgárok és csehek is egymás ellen játszanak. A Penev-csapat eddigi teljesítménye alapján egy ikszre Prágában is jó lehet, és azzal már a csoportmásodik hely első számú esélyeseivé válhatnának.

Németország – Svédország

A Nationalelf pénteken ízekre szedte az íreket idegenben, míg Zlatanék csak vért izzadva nyertek a Feröer-szigetek otthonában. Ettől függetlenül ez a meccs – már csak németek, és persze Ibrahimovic miatt is – jónak ígérkezik. A svédek nem fogják olcsón adni a bőrüket, de a német hengert valószínűleg ők sem tudják feltartóztatni. Benne van, hogy minimum kétgólos hazai győzelem születik.

Románia – Hollandia

Magyarország – Törökország

A D-csoportban kikristályosodhatnak az erőviszonyok. Az eddig meglepetésre hibátlan románok (meglepetés igazából csak a törökök legyőzése volt) a szintén hibátlan hollandokat fogadják. Habár nem a hazai csapat a mérkőzés esélyese, nem tartom kizártnak, hogy a 0-0-ra játszva el is érik azt. A mi csapatunk számára a pontszerzés létfontosságú, de a románok törökök elleni idegenbeli győzelme után nagyon kell a 3 pont, ha versenyben akarunk maradni. Persze, kétmeghatározó játékosunk, Dzsudzsák és Juhász nélkül bitangkemény lesz. Ráadásul nagyon biztatóan az észtek ellen sem játszottunk. Égbekiáltó bűn egy ilyen csapatba Husztit és Tőzsért nem meghívni! Az előzetes kezdőnk alapján csak a fejemet fogom. Talán nem kellene erőltetni olyan játékosokat, akik nincsenek nagy formában, és a jó formában lévő, de tapasztalatlanabb játékosokkal kapcsolatban is vannak fenntartásaim. Csak azt kívánhatom, hogy cáfoljanak rám!

Ukrajna – Montenegro

Lengyelország – Anglia

A H-csoport favoritjai között csupa Eb-résztvevő található, plussz a pótselejtezőn elbukó crna goraiak. Igaz, Lengyelország és Ukrajna csak házigazdasága okán lehetett ott a nyári kontinenstornán, ahol felejthető produkciót mutattak be. Nem hagytak mély nyomot az angolok sem az átlagos futballszurkolók emékezetében, de azért ők minden nagy tornát megelőzően a selejtezőcsoportjuk (legalább egyik) legjobb csapatának számítanak. Így van ez most is, habár az ukránok ellen értékes pontokat veszítettek odahaza. Ha Lengyelországban sem futná többre egy döntetlennél, azzal azért még nem dőlne össze a világ. De a csoportelsőséghez ideje lenne ellépni a többiektől, mert ha szorosan együtt marad ez a négy csapat, akkor még az angoloknak is izzadságszagú lehet a továbbjutás kivívása. Montenegro a lengyelekkel ikszelt odahaza, az ukránok elleni meccsen kb. hasonló eredmény várható, vagy legfeljebb az, hogy kis szerencsével az egyik csapat a másik fölé tud kerekedni.

Spanyolország – Franciaország

A legnagyobb sláger a mai napon minden bizonnyal a világbajnok szereplése lesz. Az Eb-n a negyeddöntőben kevésbé élvezetes, sima meccs volt. Most talán többet várhatunk a franciáktól, de a La Rojas ellen így sincs igazán esélyük. Fehéroroszországban Pedro 2010-es csúcsformáját csillogtatta, de úgy összességében is a spanyol válogatott jó formát mutatott, nem túl valószínű, hogy nem a javukra dől el az előrehozott csoportdöntő első meccse.

Magyarország – Hollandia 1-4

Sajnos, nem késztettük a formálódó új holland válogatottat komoly erőkifejtésre. Túlzás nélkül állítható, hogy amatőr hibákból kaptunk egy zsák gólt.

Egervári mesterrel nem mindig és mindenben szoktam egyetérteni, de az, amit a válogatottal csinált az elmúlt 2 évben, az a játékfilozófia, amit megvalósított, a válogatási szisztémája, mind-mind elismerésre méltó dolog. Kis túlzással azt is mondhatnám, nincs edző a világon, aki ebből a keretből többet tudott volna kihozni. Az eredmények talán még vissza is igazolták a jó munkát, és az Eb előtt – ha nem is feltétlen a mutatott játékból kiindulva, de – legyőzve a cseheket és ikszelve az írekkel, két Eb-résztvevő csapattal, talán még azt is gondolhattuk, jó úton járunk.

A legutóbbi Izrael elleni felkészülési meccs már inkább a realitások talajára próbált visszarántani minket, de az Andorra elleni vb-selejtező megint elhomályosította éleslátásunkat. Hollandia nincs a legnagyobb formában, de azért a törökök sima legyőzése intő jel lehetett, és azt azért a legvérmesebb piros-fehér-zöld szurkolók is tudták, ők az esélyesebbek a Puskás Stadion gyepén is.

Mégis felvetődik bennem néhány kérdés Egervári Sándor felé!

Először is: tisztában van-e azzal, hogy a 4-2-3-1-es felállás, bármily defenzívnek is tűnik, alapvetően támadó jellegű. Nem véletlen, hogy pl. a hollandok találták ki, és nem a görögök, továbbá hogy olyan csapatok játszák ezt, mint a német válogatott, a Real Madrid, a Bayern München vagy a Borussia Dortmund…

Én személy szerint szeretem és sokra tartom a Koman-Gera-Dzsudzsák triót, sőt, megkockáztatom, ez a legjobb magyar támadó középpályás sor, azzal kapcsolatban azonban erős kétségeim vannak, hogy éppen Hollandia ellen játszatni kellett volna őket ilyen formációban. Az Oranje ellen előre is olyan emberek kellettek volna, akik sokat ütköznek, hajtanak, rakkolnak. A fenti 3 névből legfeljebb Gera ilyen, ha kell, de neki sem ez a védjegye, az meg Egervári élete tévedése, hogy éppen ezen a meccsen Priskint kezdette csatárként, akiről köztudott, hogy egy hajtós meccsen sem megy feljebb a pulzusa, mint a maratoni futóknak alvás közben, és még életében nem sprintelt 5 métert…

Pedig ez a holland védelem időnként zavarba hozható lett volna – a megfelelő emberekkel! Amikor Dzsudzsák egy elvesztett bedobás után rászaladt Vlaarra és van Rhijnre, azok annyira megijedtek, hogy képtelenek voltak a pályán tartani a labdát. Ráadásul hasonló szituáció elvétve, de több is akadt, csakhogy a pressing nem működött rendesen, többnyire inkább ad hoc jellegű volt. Jellemző, hogy Koman egy kitámadása után csalódottan vette tudomásul, hogy simán kipasszolták, mert mögötte 50 méteres távon belül nem jött senki a hazaiak közül a segítségére.

Korcsmár az U20-as vb-n még lehet, hogy védekező középpályást játszott, de már akkor is tudvalévő volt, nem az az igazi posztja. A szövetségi kapitány rászokott arra, hogy jó játékosokat, ha mindenáron játszatni akarja őket, az eredeti posztjuk azonban foglalt, más helyen vet be a kezdőben. Így lett Vargából korábban jobbhátvéd, amit agilitásának köszönhetően még jól meg is oldott, igaz, Wilhelmsonnal szemben nagyon megizzadt a svéd meccsen. Viszont – miután gyakorlatilag a válogatottban soha nem játszott védekező középpályásként, most bedobta a mélyvízbe a DVSC-ben betöltött pozíciójában. Ezzel szemben Elek Ákos, aki az Eb-selejtezők során a magyar csapat egyik legjobbja volt – hangsúlyozom, védekező középpályán! – ezúttal a számára idegen balhátvéd poszton volt kénytelen bizonyítani. Sajnos, csak azt sikerült bizonyítania, hogy ezzel Egervári mester alaposan melléfogott: az első gól előtt az ő oldaláról érkezett a gólpasszt érő beadás, a 3. gólnál pedig óriási hibát vétett, amikor a 16-os széléről középre befejelte a labdát ziccerbe hozva a hollandok támadóját…

Nem szívesen írok ilyet az álomfoci oldalán – ami mondjuk, nemhogy a magyart, de a hollandok játékát sem jellemezte, de az igazi magyar szurkoló már nem arra vágyik, hogy szépen meghaljunk és kikapjunk 5-3-ra egy jó meccsen, hanem arra, hogy kijussunk egy világversenyre. Az pedig számunkra csak amolyan szlovén modell alapján működik. Bekkelős foci, stabil játék és némi szerencse kell hozzá. Az előző vb-re ők így ki tudtak jutni, és nagyon kevésen múlt, hogy a csoportból nem mentek tovább. Pedig a keretük erőssége szerintem meg sem közelítette a jelenlegi magyar válogatottét…

Miért nem lehet egyszer a nagy fogadkozások, meg a merjünk nagyok lenni helyett a merjünk célratörően futballozni jelszót kiadni?

Az Eb-ezüstérmes olasz válogatott mindössze 2-2-es döntetlent tudott játszani első vb-selejtezőjén a magyar válogatottnál semmiképpen nem magasabban jegyzett bolgár nemzeti tizenegy ellen.

Hogy az azurri a nyaralásról visszatérve botladozik az első tétmeccseken, saját tapasztalatból tudjuk, nem egyedi eset…

1990 őszén, a világbajnoki bronzérmes olasz válogatottat fogadtuk a Népstadionban, és az akkori 1-1 nem kis fegyverténynek számított.

Íme Disztl gólja, amivel vezetést szereztünk:

A vergődő taljánok végül De Napoli góljával egyenlíteni tudtak. Hogy az 1992-es Eb-re nem tudtak kijutni, nem ezen a meccsen múlott. A Szovjetunió 3 ponttal végzett az olaszok előtt, ami akkoriban 1 győzelem és 1 döntetlen különbségét jelentette. Aztán a széthullóban lévő Szovjetszkij Szojuz még adott egy utolsó esélyt annak a válogatottnak, amely vb-n előtte a 3. helyet, utána ezüstérmet szerzett, de az olaszoknak végül nem lett olyan szerencséjük, mint a dánoknak Jugoszláviával. A szovjetek FÁK név alatt indultak a svédországi rendezésű kontinenstornán.

Hogy ne csodálkozzunk, a történelem ismétli önmagát: 2000. szeptember 3-án, szintén vb-selejtezőn fogadtuk az akkor újdonsült Eb-második olaszokat, és Filippo Inzaghi 2 vezető góljára Horváth Feri kétszer is válaszolni tudott (2-2).

És akkor még nem is említettük a 2006-os világbajnok azurri csúnya elverését egy augusztusi barátságos meccsen 2007-ből. Ld. világ(bajnok)verő magyarok.

Mindezek ellenére nem gondolom, hogy veszélyben forogna az olaszok vb-részvétele, holnap ráadásul Málta ellen javíthatnak. Az viszont tény, hogy nincs könnyű csoportjuk, s így minden egyes pontveszteség bosszantó lehet, mert a későbbiekre nézve nehezíti meg a csapat dolgát.

Az öreg kontinensen is megkezdődnek a küzdelmek a 2014-es brazíliai repjegyekért.

A hétvége kétségkívül legnagyobb párosítása egyrészt a két Eb-résztvevő, Dánia és Csehország összecsapása. Másrészt a mi csoportunkban is fajsúlyos rangadóra kerül sor: a hollandok a törökökkel hangolnak ellenünk.

Az utóbbi két csapat legutóbb, barátságos meccsen beleszaladt a késbe, a hollandok a belgáktól, a törökök az osztrákoktól kaptak pofont. Ettől függetlenül erre a meccsre minőségi támadófutballt tippelnék. Mivel Hollandia lesz a házigazda, talán a törökök ezúttal nem nyílnak ki annyira, hogy aztán reménytelenül rohanniuk kelljen az eredmény után, mint pl. az Eb-pótselejtező első meccsén Horvátország ellen, vagy legutóbb Ausztriában, ahol az első 5 percet átaludták. Igaz, az Oranje ellen, amúgy sem sok csapat léphet pályára támadó taktikával. A németalföldiek továbbra is a világ legjobb futballistáit tudhatják soraikban, az Eb-fiaskótól függetlenül a csoportunk toronymagas esélyese. Azért reméljük, a törököket így vagy úgy, de megverik, kedd viszonton pontot hullajtanak a Puskás Stadionban…

Az erőviszonyok kiegyenlítettsége miatt jó meccsnek (vagy éppen emiatt élvezhetetlen taktikai csatának?) ígérkezik a Szlovénia-Svájc és Montenegró-Lengyelország párosítás. A Wales ellen már a jövő egyik nagy csapata, Belgium feltámadását várhatjuk, míg a nagy csapatok – már ha egyáltalán a hétvégén pályára lépnek – unalmas, hozzájuk mérten sokkal gyengébb ellenfelekkel játszanak. Kicsit nagyobb ellenállásra legfeljebb az olaszok számíthatnak, de Bulgária legyőzése odahaza nekik is kötelező feladatnak számít.

Értesz a focihoz? Mutasd meg, mennyire:

alomfoci.hu/dreamteam-jatek

Szerintem igen!

Annak idején egy más fórumon már elemezgettem ezt a kérdést. Szabolcs nagyon rosszul kezelte a válogatottbeli helyzetét és buta módon ásta el magát Egervári mesternél. Ráadásul akkor az tény volt, hogy a posztján Dzsudzsák Balázs egész egyértelműen jobb volt nála, a címeres mezben nem ment neki a játék, és a Zenitben is csak örökös csereember volt.

Most azonban visszatért a Bundesligába, korábbi sikerei helyszínére, Hannoverbe, ahol fantasztikus szezonkezdetet tudhat magáénak. Diadalmenetben jutottak be az Európa Liga csoportkörébe. Az utolsó play-off meccsen Szabolcs rúgott egy duplát, és mindezt a hétvégi, Wolfsburg ellen 4-0-ra megnyert találkozón még megfejelte azzal, hogy a mind a 4 gól az ő passzából született.

Sajnos, annyira nem állunk jól magyar futballistákkal, hogy egy ilyen remek játékost nélkülözzünk. Hozzáteszem, bal középpályán Dzsudzsákot továbbra is jobbnak tartom, jelenleg ő a legjobb magyar futballista, még akkor is, ha jelenleg 7 fordulót követően csontutolsó a Dinamóval az orosz bajnokságban, de meg lehetne próbálni, hogy találjunk helyet a csapatban valahol Husztinak is. (A korábbi nézeteltéréseket pedig félre kell tenni! Ezt kívánja a nemzeti 11 érdeke.)